Nyílt nap lesz december 9-én a váci piaristáknál

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ December 9-én kinyitják a Váci Piarista Gimnázium kapuit a családok előtt is. Az iskola színes alkotóműhelyeibe nyernek bepillantást a diákok és a szülők, akik ellátogatnak 10 órakor kezdődő nyílt napjukra.

Az érdeklődő diákokat érkezésükkor „turistacsoportokra” osztják, akik „idegenvezetők” segítségével járhatják be az iskolát. Az első részében e vezetett program keretében van mód ismerkedni az iskolával. A nyílt nap hátralévő részében „szabad a vásár!”, azaz a diákvendégek némi helyismeretre szert téve – egy térkép segítségével – járhatják be az egész iskolát, bepillantva tanulók és tanárok által szervezett sok-sok programba.

Míg a diákok az iskolai „kalandtúrán” vesznek részt, a család kisgyerek tagjaira cserkészek vigyáznak a tornatermi játszóházban. A szülőket a díszterembe várják iskolabemutató tájékoztatókkal. Diákok és tanárok mellett az iskolai szülői szervezet és a diákönkormányzat tagjaival is lesz mód találkozni. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments