Mától vasárnap estig adománygyűjtés a Tescoban

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ November 24. és 26. között idén tizedik alkalommal csatlakozik a Tesco a Magyar Élelmiszerbank Egyesület karácsonyi tartós élelmiszergyűjtő kampányához, amelynek célja, hogy az ünnepek előtt és alatt a nélkülöző családokat segítsék. Így a váci áruházban vásárlók is segíthetnek a rászorulókon.

A Tesco, a kiskereskedelmi láncok közül egyedül, idén is kiegészíti a vásárlói adományokat azok értékének 20 százalékával, amivel az Élelmiszerbank működését támogatja. A tavalyi sikeres együttműködést követően az áruházlánc ruházati márkája, az F&F is csatlakozik ismét a kezdeményezéshez.

Az évnek ez az időszaka az ünneplésről szól, amikor a családok finom ételek és italok mellett gyűlnek össze. Sajnos vannak azonban olyanok, akik az alapvető élelmiszerekhez is nehezen jutnak hozzá, nem beszélve a jó minőségű, tápláló ételekről. A Tesco elkötelezett támogatója a közösségeknek, ahol vásárlói és munkavállalói élnek, most pedig az ő támogatásukat is kéri, hogy közösen segítsenek a rászorulókon.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

A karácsonyi tartós élelmiszergyűjtő kampányban november 24-26. között többek között 161 Tesco áruházban adhatják le a vásárlók adományaikat. Ezekben az üzletekben a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Tesco önkéntesei segítenek a gyűjtésben, akik az adományozható élelmiszerekkel kapcsolatos kérdésekre is szívesen válaszolnak. A gyűjtés időtartama alatt bárki segítheti a nélkülözőket olyan tartós élelmiszerekkel, mint például tartós tej, cukor, csokoládé, olaj, konzervek, liszt vagy épp bébiételek.

A Tesco az adománygyűjtést több módon is segíti. Az áruházlánc a vásárlók által felajánlott élelmiszereket pénzadománnyal egészíti ki, mégpedig az összegyűjtött termékek teljes értékének 20 százalékával. Ez az extra támogatása pedig lehetővé teszi, hogy a Magyar Élelmiszerbank Egyesület még több élelmiszer-csomagot juttathasson célba az ünnepek után is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

Az F&F a tavalyi évhez hasonlóan idén is karácsonyi sapka kollekciójával támogatja a szervezet munkáját. A ruházati márka minden, a kollekcióba tartozó termék értékesítése után 1 eurót adományoz az Élelmiszerbanknak – Közép-Európában minimum 7000 eurót fordít ilyen módon jótékony célra. Mindezeken felül a Tesco idén először külön felkérte európai szállítóit is, hogy csatlakozzanak karácsonyi kampányához, és ajánljanak fel adományt a rászorulóknak.

A korábbi évekhez hasonlóan a Tesco Európa mind a 4 országa részt vesz a jótékony célú kezdeményezésben, valamennyi országban a helyi élelmiszerbankokkal együttműködésben. Tavaly az áruházlánc vásárlói 780 közép-európai áruházban összesen 462 tonna tartós élelmiszert adományoztak, ami több mint 1,15 millió adag ételnek felel meg. Magyarországon a Tesco 2008 óta vesz részt az Élelmiszerbank karácsonyi gyűjtésében. A tavalyi kampány során a Tesco hazai vásárlói 162 tonna élelmiszert ajánlottak fel a rászorulóknak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

Az éves élelmiszergyűjtő akción kívül a Tesco további eszközökkel is segíti a rászorulókat. Közép-Európában már több mint 550, Magyarországon 130 áruházában – köztük a váciban is – működteti élelmiszermentő programját, melynek keretében az áruházlánc dolgozói minden nap összegyűjtik, majd az élelmiszerbankokon keresztül jótékony célra ajánlják fel a már nem eladható, azonban még fogyasztható felesleges zöldséget, gyümölcsöt, valamint pékárut.

A programban a Tesco Európa 2017 július végéig több mint 12 ezer tonna élelmiszert adott át, ami több mint 29 millió adag ételnek felel meg. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments