Megkezdődött a váci mentőápoló büntetőpere

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ A Budapest Környéki Törvényszék dr. Szegedi Gyöngyvér vezette büntető tanácsa november 23-án megkezdte annak a férfinak a tárgyalását, akit bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, fegyveresen elkövetett rablás bűntettével vádolnak.

Az első tárgyalási napon a bíróság meghallgatta a vádlottat, aki tagadta, hogy előre megfontolt szándékkal bántalmazta volna a sértetteket. A tárgyalás tanú meghallgatással folytatódott. A sértettek meghallgatására azért nem kerülhet sor, mert a cselekményt követően, rövid időn belül, mindkét sértett elhalálozott.

A vádlott mentő szakápolóként dolgozott Vácott, ebből kifolyólag a bűncselekmény elkövetése előtt sokszor járt a sértettek házában. Ezen alkalmakkor az idős emberek a mentősöknek mindig adtak borravalót. Ebből és a sértettek által előadottakból a vádlott azt a következtetést vonta le, hogy a 90 éves asszony és a 89 éves férfi jó anyagi körülmények között él.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A táj portréja - Tükörkép

A vádlott 2016. május 18-án azért ment a sértettek családi házához, hogy az ott lakó idős, beteg személyektől nagyobb összegű készpénzt szerezzen meg. A piros színű mentős ruházatot viselő vádlottat az idős asszony beengedte. Az előszobában sor került a vérnyomásmérésre, a sértettek adatainak lejegyzésére, majd a vádlott a derekuknál fogva behúzta őket a hálószobába.

Az idős férfit leszorította az ágyra, az idős nőt pedig a magával hozott gézszalaggal kezdte fojtogatni, miközben a sértettektől a pénzüket követelte. A sértettek eleinte a bántalmazások ellenére sem adták át az otthon tartott pénzüket. A vádlott ekkor elővett egy lőfegyvert, vagy annak utánzatát és azzal fenyegette meg az idős embereket.

A bántalmazások és fenyegetések hatására végül a férfi sértett 40.000 forintot, a női sértett 36.000 forintot adott át a vádlottnak. A vádlott miután bezárta a sértetteket a hálószobába, elmenekült a helyszínről.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

A következő tárgyalási napon a bíróság szakértők meghallgatásával, valamint a sértettek nyomozás során tett vallomásának felolvasásával folytatja munkáját. A büntetőügyben 2017. december 1-én várható ítélethozatal. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments