Készülj, a jövő hétvégén lesz a Liget-takarítás

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ A Mária Búcsú közeledvén, eljött az idő, hogy ismét tisztábbá tegyük a ligetet, a városunk „tüdejét”. A programot az idén is két délelőttre szervezzük – áll a hozzánk is eljuttatott mozgósító felhívásban.

A jövő héten, szeptember 8-án, pénteken elsősorban az iskolás csoportokat várják, míg 9-én, szombaton az iskolákon kívül minden olyan városlakót szívesen látnak, akik a szombat délelőttjüket egy kis takarítással, parkrendezéssel töltenék.

Mind a két napon 9 órakor kezdődik a program. Találkozó a Hétkápolna temploma mellett. Az akciót Varga Lajos segédpüspök-plébános és a Hétkápolna templomi közössége, valamint Bíró György, a Vác Város Környezetvédelméért Alapítvány képviselője szervezik.

A jelentkezőknek korlátozott mennyiségben kerti szerszámokat is tudnak biztosítani a szervezők, de ha valakinek van otthon gereblyéje, vagy egyéb szerszáma, illetve védőkesztyűje, kérik, hozza magával, ha lehetséges. Ha nincsen munkára fogható eszközük, akkor a szervezők adnak zsákot, kesztyűt és szerszámokat a munkához.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét a gyermekek védelme volt a téma a városházán

A Váci Városfejlesztő Kft felajánlotta az összegyűjtött hulladék elszállítását és újrahasznosítását, amit a szervezők ezúton is köszönnek.

További információt az alábbi elérhetőségen kaphatnak: 06-30/921-3924, e-mail: birogyorgy@yahoo.com. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments