Jövőre végre megépül az ipolydamásdi híd?

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ A Nyitra Megyei önkormányzat szeptember elején megtartott képviselő-testületi ülésén többek között a Helemba és a magyarországi Ipolydamásd közötti Ipoly-híd megépítéséhez kapcsolódó ingatlanok megvásárlásáról is döntöttek – számol be a friss hírról a felvidek.ma internetes portál.

„Az Ipoly-híd kapcsán nyilvános eszmecserét folytattunk a Nyitra Megyei Hivatal igazgatójával, aki végül kijelentette, hogy a novemberi határidőig partnerükkel, a budapesti NIF ZRt-vel közösen benyújtják a Helemba és Ipolydamásd közötti Ipoly-híd megvalósítási pályázatát az Interreg Program irányító hatóságához. Optimális körülmények esetén 2018-ban a kivitelezési munkálatok elkezdődhetnek” – nyilatkozta Farkas Iván megyei képviselő, a Magyar Közösség Pártjának frakcióvezetője.

A híd építése már régóta húzódik. 2012-ben úgy látszott, végre elindulhat a folyamat, de nem így történt.

Az eredeti tervek szerint, szlovák-magyar államközi megegyezés alapján, jórészt EU-s forrásokból három hídnak kellett volna megépülnie az Ipolyon. Az építési tervet árvíz- és környezetvédelmi megfontolások miatt azonban később át kellett dolgozni, ezért a kivitelezési költségek megemelkedtek. Mivel az építés céljára elnyert 10 millió eurós uniós támogatás így már nem bizonyult elegendőnek mindhárom híd kivitelezésére, az a döntés született, hogy a pályázott pénzből a Helembát Ipolydamásddal összekötő híd készüljön el elsőként.

A Helemba és Ipolydamásd között építendő híd építési költsége az eredeti tervek szerint 5,1 millió euró lett volna, az új projekt szerint ez 2012-re azonban 11,7 millió euróra emelkedett.

Az eredetileg három hídra elnyert 10 millió eurót a tervek szerint öt éve a Helembát Ipolydamásddal összekötő híd építésére csoportosították át, a hiányzó 1,7 millió euró finanszírozását pedig a magyar fél vállalta fel. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments