Átadták Vác első elektromosautó-töltőállomását

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Átadták Vác első elektromosautó-töltőállomását, amelyet a városban még három, a következő másfél évben pedig országosan 300 villám- és gyorstöltő-állomás fog követni – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára hétfőn a Vörösházban tartott ünnepségen.

A város nevében Mokánszky Zoltán alpolgármester azt mondta: egy fejlődő településnek ezen a téren is lépést kell tartania a világgal. Rétváry Bence, az EMMI államtitkára pedig párhuzamot vont az ország első, Budapestet Váccal összekötő vasútvonalának jelentősége és a mostani, az állam által alapított cég első töltőállomásának avatása között.

Lepsényi István, az NGM államtitkára elmondta, hogy egyre inkább teret nyernek az elektromos autók, amíg öt éve alig-alig találkozhattunk velük, 2016-ban már több mint kétmillió elektromos működésű gépjármű üzemelt világszerte.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

Hozzátette: Magyarországnak is fontos, hogy ne maradjon ki a közlekedés fejlődéséből, ezért dolgozta ki a kormány az elektromobilitás elterjesztését ösztönző Jedlik Ányos tervet, a hozzátartozó cselekvési tervvel. A program révén a kormány azt szeretné elérni, hogy csökkenjen a közlekedés károsanyag-kibocsátása, növekedjen Magyarország energiabiztonsága, és támogatni kívánják a magyar vállalatokat és kutatóhelyeket, hogy minél jobban bekapcsolódhassanak az elektromobilitás fejlesztéseibe. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments