Pataky Attila: Vác nagyon fontos hely az életemben

VÁCI NAPLÓ/kultúra (Bodzás Szabolcs) ♥ Idén már huszonötödik alkalommal szervezik meg a Váci Világi Vigalmat. A változatos programok mellett ebben az évben is több ismerős névvel találkozhatunk. Pataky Attila, az EDDA Művek frontembere elmondta:  szívesen tett eleget most is a szervezők meghívásának. Az együttes vasárnap este lép fel Vácon.

– Ön már nem első alkalommal lép fel a Váci Világi Vigalmon. Mi a véleménye a városunkról?

– Megmondom őszintén, hogy Vác egy nagyon komoly rock hely volt mindig, indulásomnak meghatározó helye. Nagyon fontos volt ahhoz, hogy ma itt lehessek, ahol vagyok. Vácnak nagyon rockos közönsége volt, ami a kezdetekben óriási segítséget jelentett. Valahogy hamarabb értették és érezték a rockzenét az ottaniak, mint máshol az országban.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szeretettel köszöntjük a 95 esztendős Tamás Pált

Központi Gyógyszertár Vác

– Idén, a jubileumi XXV. vigalmon Önök adják a tűzijáték előtti zárókoncertet. Hogyan fogadták a felkérést?

– Megtiszteltetésnek veszem, és én hiszem, hogy mi pont erre a célra valók vagyunk, tehát meg tudunk felelni egy ilyen típusú feladatnak.

– Különböző időpontokat lehet olvasni a zenekar létrejöttét illetően. Ön melyik dátumot tekinti az indulásnak?

– 1974. január. Számomra egyértelműen ez az indulás dátuma. Abban az évben kerültem oda, én találtam ki a zenekar nevét, addig csak EDDA volt a név, én tettem hozzá, hogy legyen EDDA Művek. Azóta is én vagyok a zenekar vezetője, a szövegíró és az énekes. Lemezkiadás szempontjából pedig igazán 1980 számít, mert bár korábban kiadtunk két kismezt, az első meghatározó nagylemezünk az 1980-ban jelent meg.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Közösségünk kincsei - Vajda Lajos és Szentendre vándorkiállítás a váci művelődési központban

– Fesztiválokon vagy fedett arénákban szeret inkább fellépni?

– Nincs jelentősége. Mindenütt meg kell felelni, mindenütt 100%-osat kell nyújtani. De megmondom őszintén, annyi gyengeségem van, hogy én rák vagyok, tehát nyári születésű, úgyhogy azért, ha egy nyári bulin van lehetőség játszani, akkor az számomra nagyobb öröm, mint benn, egy zárt térben.

– Szabadidejét általában mivel tölti?

– Nekem eléggé EDDA-központú az életem. Ami azt jelenti, hogy megy a turné, másrészt szólófellépéseim is vannak, amiken mind-mind meg kell felelni. Amikor pedig nincs ilyen jellegű kötelezettségem, akkor megpróbálok minden időt a családommal tölteni. Plusz szenvedélyeim is vannak, például imádok olvasni, ahhoz pedig le kell ülni otthon. Továbbá sportolni is kell, hogy az ember egyben legyen.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

– Köztudott, hogy ön paranormális jelenségekkel is foglalkozik. Vácon tapasztalt már bármi szokatlant, esetleg természetfelettit?

– Váccal ilyen típusú kapcsolatom nincs, ott nem tapasztaltam még semmi különöst. Vácról még csak olyan ember sincs, akit ismernék, hogy ilyenfajta élményekben lett volna része. Ettől függetlenül, biztos, hogy van. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments