Hatvanpercesek lehetnek nemsokára a focimeccsek

VÁCI NAPLÓ/sport ♥ A labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) azt javasolja, a jövőben hatvanperces mérkőzések legyenek a mostani kilencven percesek helyett. A szervezet azért változtatna, mert szerinte a mostani, futóórával lebonyolított összecsapásokon nagyjából egyórás a tiszta játékidő: éppen ezért kellene kétszer 30 percnyi tiszta játékidővel megrendezni a találkozókat.

Ez azt jelenti, hogy az óra megállna, amikor szabálytalanság történik, egy játékos megsérül, vagy a labda elhagyja a játékteret. Az IFAB „Play Fair!” („Játssz tisztán!”) című munkáját – melynek ez a javaslat is a része – több labdarúgó, így például Petr Cech, az Arsenal kapusa, vagy Gianfranco Zola korábbi 35-szörös olasz válogatott támadó lelkesen fogadta, mondván ezzel elejét lehetne venni a most jellemző időhúzásoknak.

Az Inforádió szerint a javaslatok között szerepel az is, hogy egy szabadrúgást vagy szögletet a játékos magának is passzolhat, előbbit ráadásul akkor is el lehetne végezni, ha a labda mozgásban van. Tizenegyes járna azért, ha a kapus kézzel fogja meg a hazaadott labdát, és büntető gólt jegyeznének fel a támadó csapatnak, ha a kapuba tartó labdát kézzel üti ki az ellenfél mezőnyjátékosa.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Nagy sikerrel zajlott le III. Nyuszi-uszi amatőr úszóverseny

Az 1886-ban alapított, nyolctagú IFAB tagságának felét – 1913 óta – a FIFA adja, a másik négy szakértő pedig Angliát, Skóciát, Észak-Írországot és Walest képviseli. A szabályok megváltoztatásához a voksok 75 százaléka szükséges. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments