A menekültek segítésére kér minket két püspök is


VÁCI NAPLÓ/a város ♥  A Menekültek Világnapjára 2017-ben Fabiny Tamás evangélikus és Beer Miklós váci római katolikus püspök közös videóüzenetben biztosították támogatásukról az otthonukból háborúk által elűzött menekülteket és kértek másokat is ugyanerre. A videó a legnagyobb közösségi oldalon jelent meg.

Beer Miklós már korábban is a hivatalos kormányzati állásponttól eltérő véleményt fogalmazott meg menekültügyben, amiért sokan támogatásukról biztosították, de hirtelen megnőtt az értetlenkedők száma is. Februárban például a Magyar Kurírnak adott interjújában arról beszélt, hogy kéri a híveket és a jó szándékú embereket, hogy mindenki karoljon fel egy legálisan hazánkba érkezett menekültet.

Márciusban adták át a Radnóti Miklós költőről elnevezett antirasszista díjat Budapesten, az elismerésben részesülők között volt Beer Miklós is. Az antirasszista világnap alkalmából tartott ünnepségen Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) elnöke azt mondta, azok kapják az elismerést, akik tesznek azért, hogy Magyarországon ne gyűlölködés, hanem szeretet, béke legyen.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megérkeztek az első kisgyermekek az új váci bölcsődébe

– Ezt egy “normális országban” természetesnek gondolhatnánk, de manapság “forradalmi, harcias tett” a gyűlölet ellen küzdeni.

Még korábban, az idén januárban Raoul Wallenberg-díjat vehetett át mások mellett Beer Miklós megyéspüspök január 17-én a Holokauszt Emlékközpontban. A kitüntetéssel azok tevékenységét ismerik el, akik a zsidók tízezreit megmentő svéd diplomatához méltó példát mutatnak humanizmusból. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments