Őrületes sorok jöhetnek a mobilszolgáltatóknál

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Egyelőre nem tolonganak a feltöltőkártyás ügyfelek az adataik egyeztetése miatt a távközlési cégeknél, de idővel sorok is kialakulhatnak. Júniusban lehet roham a SIM-kártyák egyeztetése miatt a szolgáltatóknál.

A távközlési cégek üzleteiben egyelőre nem vagy csak esetenként alakult ki sorban állás a feltöltőkártyás ügyfelek adatainak egyeztetése miatt. Június végén azonban garantálható, hogy sokan jelentkeznek majd adategyeztetésre – tájékoztatták a cégek a Világgazdaságot. Az egyeztetésre azért van szükség, mert idén január elsején módosult az előrefizetős SIM-kártyás mobiltelefon-szerződésekre vonatkozó szabály.

A szolgáltatók kötelesek ellenőrizni az új előfizetők személyazonosságát, valamint a már meglévő feltöltőkártyás ügyfelek adatait is egyeztetniük kell a központi nyilvántartásban lévőkkel. Ezt követően összesíteni kell az egy kézben lévő kártyák számát, és ellenőrizni az ügyfelek személyazonosításra alkalmas igazolványának érvényességét is. Ez több tízezer embert és több millió kártyát is jelenthet.
Ha az ügyfél határidőig nem jelentkezik adategyeztetésre, a rendelet értelmében a szolgáltatók 2017. július 1-jén kötelesek megszüntetni a SIM-kártyához tartozó előfizetést.

A Voda­fone-nál a nyilatkozatot a telefonos ügyfélszolgálaton vagy személyesen az üzletekben lehet megtenni, valamint – bár a határidő már igen közeli – ígéretük szerint hamarosan online felületen is lehet intézni. A Telenor Magyarországnál adategyeztetés csak az üzleteikben lehetséges, de „dolgoznak azon”, hogy ezt telefonos és online csatornán is elérhetővé tegyék. A Magyar Telekomnál online és telefonos egyeztetésre is lehetőség van.

Ha valaki nem a saját nevére szóló feltöltős SIM-et használ, akkor a kártyát az eredeti tulajdonostól kell előbb megvásárolnia papíron, majd azt a szolgáltatóval kötött új szerződés megkötésével veheti a nevére. Óriási kérdés, mi lesz azon kártyákkal, amelyeket cégesként vásároltak meg, beépítették például riasztóberendezésekbe, ám a társaságok azóta megszűntek.

Az idén január 1-jétől hatályos törvény szigorította a SIM-kártyák továbbadását, és tilos a feltöltőkártyás előfizetés továbbértékesítése. A SIM-kártya azonban továbbra is korlátozás nélkül átadható közeli hozzátartozónak. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments