Hat iskolában jártak a váci rendőrök

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Lezárult az a bűnmegelőzési program, amelyet a Váci Rendőrkapitányság munkatársai a város középiskoláiban a fiatalok és az időskorúak védelmére szerveztek. A „NAGYSZÜLŐI ÉRTEKEZLET” bűnmegelőzési programot április 1. és április 30. között tartotta meg a rendőrség.

A programhoz a váci Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátó Szakképző Iskola, Madách Imre Gimnázium, Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakközépiskola valamint a Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Szakközépiskolája és Gimnáziuma, I. Géza Közgazdasági Szakközépiskolája, Selye János Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskolája, Király Endre Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégium csatlakozott.

A bűnmegelőzési előadásokat 6 iskolában 96 tanuló és partnerként ennél több nagyszülő, idős szomszéd, valamint szülő és tanár hallgatta meg. Előfordult, hogy idős házaspár kísérte el a középiskolás unokát.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

A program végrehajtására a középiskolások számára kötelező 50 óra közösségi szolgálat keretében került sor, az iskolákkal már korábban megkötött együttműködési megállapodás alapján.

Köszönjük a lakosság érdeklődését és azt, hogy megjelenésükkel támogatták a NAGYSZÜLŐI ÉRTEKEZLET” bűnmegelőzési programot. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments