Fogyaszthatunk-e nyugodtan arzénos csirkét?

VÁCI NAPLÓ/nagyvilág ♥ Az élelmiszer-biztonsági szakemberek mindenkit óva intenek attól, hogy fenntartások nélkül fogadják az Európán kívülről származó ételeket és italokat. Ez ugyanúgy igaz az amerikai termékekre is: genetikailag módosított gyümölcsök, hormonkezelt steakek, arzénvegyületet tartalmazó szárnyashúsok, égésgátló szerrel dúsított üdítőitalok és emésztőszervi betegség kockázatát rejtő bébitápszerek egyaránt szerepelnek az uniós tiltólistán.

Az Egyesült Államokban lényegesen lazábbak az élelmiszer-biztonsági előírások, mint az Európai Unióban. Legalábbis erre utal, hogy jó néhány olyan termék, amelyet az USA-ban korlátlanul beszerezhetnek a fogyasztók, át sem léphetik a Magyarországot is soraiban tudó közösség határait. Turistaként is érdemes tehát jobban odafigyelni, mit tartalmaznak az ilyen élelmiszerek apróbetűs feliratai a csomagolásokon – hívja fel a figyelmet az Infórádió.

A genetikailag módosított alapanyagok és táplálékok emberre gyakorolt egészségügyi hatásáról ma még keveset tudunk. Európában éppen ezért tiltják, az USA-ban viszont engedélyezik a fogyasztásukat. A GMO-s kukorica, hawaii papaya és más hasonló termékek igen elterjedtek az Egyesült Államokban, pedig néhány kutató szerint tumort, születési rendellenességeket, meddőséget okozhatnak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Húsvéti ünnepi közlekedési rend

Ha bekapunk egy panírozott csibefalatkát, biztosak lehetünk benne, hogy a 30-nál is több összetevőjének 90 százaléka génmódosított kukoricából származik.

A tengeri hínárból előállított karragén nevű adalékanyagot a sűrűsítő, zselésítő tulajdonsága miatt használják szívesen, a tejiparban például a soványabb tejek dúsítására. Így könnyen belekerülnek a bébitápszerekbe is, pedig bizonyítottan emésztőszervi gyulladást okozhatnak a kicsiknél. Az Európai Unió nem engedi az ilyen termékek forgalmazását.

A nagyobbaknak való szénsavas üdítőitalok sem feltétlenül ártalmatlanok az egészségre. Itt elsősorban nem is a magas (akár 110 gramm/liter) cukortartalom a legveszélyesebb, hanem a BVO-ként rövidített brómtartalmú növényi olaj. Ez a citrus ízesítésű üdítők és sportitalok gyakori összetevője, pedig a vegyipari cégek az égésgátló tulajdonsága miatt fejlesztették ki. Kísérletek szerint az anyatejjel is továbbadható, ami meddőséget, illetve viselkedési zavarokat okozhat a gyermekeknél.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Több mint 250 ezer ember küzd demenciával Magyarországon - Egyedülálló képzéssel segíti a betegeket ápolók munkáját a Johannita Segítő Szolgálat

Az USA-ban járva alighanem mindenki szívesen nekiülne egy jó nagy adag steaknek, ám egyesek szerint az amerikai marhahús hosszútávú fogyasztása sem ajánlott. Az állatokat ugyanis szintetikus hormonokkal kezelik, hogy a lehető legnagyobb testtömeget (vágósúlyt) érjék el náluk, ami természetesen nemcsak a húsban, de a tejben is érezteti hatását.

Az rBGH (rekombináns szarvasmarha növekedési hormon) nagy tömegben árusított állatgyógyszer az Egyesült Államokban, pedig rákkeltőnek vélt hatása miatt Kanadában, Ausztráliában, Új-Zélandon és az EU-ban is tiltják a használatát.

Ha valaki a marha helyett ezután inkább a csirkét részesítené előnyben, annak is rossz hírrel szolgálhatunk. A szárnyasokat ugyanis arzénvegyületekkel kezelik, amitől a húsuk pirosabbnak, frissebbnek tűnik. Ugyanezt a trükköt alkalmazták a régi idők hölgyei is, amíg rá nem jöttek, hogy az arzénos arcpirosítóik nemcsak üdébbé varázsolhatják, de akár meg is ölhetik őket. A csirkeürülék egy részét ráadásul Amerikában marhatakarmányokba is beledarálják, így a méreg azok húsába is belekerülhet.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Több mint 250 ezer ember küzd demenciával Magyarországon - Egyedülálló képzéssel segíti a betegeket ápolók munkáját a Johannita Segítő Szolgálat

A csökkentett zsírtartalmú, „light” chipsek valószínűleg sokak számára vonzóbbak a hagyományos változatoknál. Helytelenül gondolkodnak, hiszen ha Olestra van bennük, akkor többet árthatnak vele maguknak. Ez a zsírpótlék ugyanis vitaminhiányt, sőt végbél-váladékozást okozhat. A Time Magazin nemrég beválasztotta az 50 legrosszabb találmány közé. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments