Szobonya a váci állomáson embereket akart felgyújtani

VÁCI NAPLÓ/bűnügyek ♥ Egy 38 éves férfi megtalálásához az állampolgárok segítségét kérik a Pest megyei nyomozók. A gyanúsítottat emberölés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt szeretnék megtalálni a rendőrök. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a körözött ember nevét is tudja: Szobonya László.

A jelenlegi adatok szerint a 38 éves férfi március 20-án 22 óra körül a váci vasútállomás peronján várakozókkal veszekedni kezdett, majd a ruházatukat égésgyorsítóval lelocsolta. A folyadékból a földre is öntött, amit egy égő cigarettacsikkel próbált meggyújtani. Ezt az időközben a peronra érkező vasúti biztonsági őr oltotta el.

Szobonya László a cselekmény elkövetése közben folyamatosan szidalmazta a sértetteket és a ruházatából egy kést vett elő, azzal nyomatékosította a fenyegetését. Ezt követően a helyszínről távozott, de közben egy másik, szintén a peronon várakozó férfit is megfenyegetett a nála lévő késsel.

Mivel a Szobonya László felkutatására tett rendőri intézkedések nem vezettek eredményre, ezért a Pest megyei nyomozók elrendelték a körözését.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya kéri, hogy aki Szobonya László tartózkodási helyével vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-28-83-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments