Szavazás a világ legcsodálatosabb gyermekorvosairól

VÁCI NAPLÓ/régió ♥ Március 8-tól a nagyközönség kezében a döntés, hogy a 2016 őszén meghirdetett Csodadoki  Rajzpályázatra beérkezett 1012 alkotásból melyek érdemlik ki leginkább az idei közönségdíjakat.Vácit ugyan nem találtunk a pályázók között, de egy sződi kislány, Szolárd Rozália ott van a listán, s megérdemli, hogy támogassuk szavazatunkkal.

A gyermeki háláról és szeretetről tanúskodó pályaművekkel a szervezők ezúttal is kiváló hazai gyermekorvosaink áldozatkész munkájára, hivatásszeretetére, valamint a jó orvos-beteg kapcsolat fontosságára kívánják felhívni a figyelmet.

A nemes versengés egyik különlegessége, hogy a pályázó gyermekek saját alkotásuk beküldése előtt, megrajzolt orvosukkal közös fotót is készítettek, így a szeretett orvossal való kapcsolat nem csak a rajzokon, hanem a beküldött fotókon is megjelenik. Az internetes közönségszavazás  március 8-24. között a pályázat weboldalán zajlik.

A pályamunkákat a szakmai zsűri három korcsoportban (5-6, 7-9 és 10-12 év), március 20-22. között értékeli és dönt az idei legjobbakról. A pályázathoz az elmúlt hetek során az Országos Mentőszolgálat és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár is csatlakozott, így az amúgy is jelentős létszámú zsűri Győrfi Pál szóvivővel és Dienes Éva könyvtárvezetővel tovább gazdagodott.

Bár a pályázati felhívás nem írja elő, a nevezést beküldő gyermekek gyakran mesélnek szeretett orvosaikról, kötődésükről. A kedves, olykor megható történetek igazi gyöngyszemek, amelyeket a zsűri a pályamunkák értékelése során örömmel olvas. S hogy e kis történetek írói se maradjanak elismerés nélkül, a zsűri a legszebbeket, a legkifejezőbbeket idén külön is díjazni fogja.

A pályázat pontos feltételeiről a pályázat weboldalán, illetve Facebook oldalán lehet tájékozódni. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments