Antirasszista díjat kapott Beer Miklós püspök

VÁCI NAPLÓ/MTI/nagyvilág ♥ Átadták a Radnóti Miklós költőről elnevezett antirasszista díjat kedden Budapesten. Az antirasszista világnap alkalmából tartott ünnepségen Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) elnöke azt mondta, azok kapják az elismerést, akik tesznek azért, hogy Magyarországon ne gyűlölködés, hanem szeretet, béke legyen.

– Ezt egy „normális országban” természetesnek gondolhatnánk, de manapság „forradalmi, harcias tett” a gyűlölet ellen küzdeni. Kitért arra is, hogy tavaly augusztusban „egy másfajta kitüntetés elleni tiltakozásul nagyon sokan visszaadták állami kitüntetésüket”. Az érintetteknek jelképes, közös Radnóti-díjat adnak – közölte.

A korábbi díjazottak közül Németh Péter, a Népszava főszerkesztője arról beszélt, hogy szíve szerint egyetlen kitüntetést adna vissza, a Radnóti-díjat, mert az azt jelentené, hogy erre már nincs szükség Magyarországon. „De sajnos a kezünkben kell tartani” – tette hozzá.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Idén is elindult egyházmegyénkben a zöldellő kertek program

Radnóti-díjat kaptak az állami kitüntetéseket visszaadók (közös díjként), továbbá Beer Miklós váci püspök, Csillag Ádám dokumentumfilm-rendező, Daróczi Ágnes kulturális menedzser, Fullajtár Andrea színművész, Görgey Gábor író, Gurmai Zita (MSZP), az Európai Szocialista Párt nőtagozatának elnöke, Keleti Éva fotóművész, Komoróczy Géza történész, író, Nagyváradi Szűcs Mihály, a MEASZ alelnöke, a Raoul Wallenberg egyesület, a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön dolgozói és a Sátoraljaújhelyi Szent István római katolikus egyházközség közösen, Sebes György, a Népszava újságírója, Pavol Seckár, a Szlovák Antifasiszta Harcosok Szövetségének elnöke, Szonderik Gyula, a MEASZ XIX. kerületi szervezetének elnöke, Trom András újságíró és Vince Mátyás újságíró, az MTI korábbi elnöke.

Az ENSZ 1966-ban jelölte ki március 21-ét a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napjaként, annak emlékére, hogy 1960-ban a dél-afrikai rendőrség Sharpeville-ben ezen a napon tüzet nyitott és megölt 69 embert az apartheid rezsim elleni békés tüntetésen. ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Húsvéti ünnepi közlekedési rend

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments