Váci az idei Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjas

VÁCI NAPLÓ/a város ♥ A váci születésű Prontvai Vera, a Mária Rádió munkatársa kapta idén a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elismerését Veres András győri megyés püspök, a testület elnöke adta át csütörtök este Budapesten.

Veres András köszöntőjében kiemelte: a mai, multikulturális világban sok minden zavaros, nehezen érthető, ezért nagy szükség van olyan emberekre, akik képesek tisztán, érthetően megnyilvánulni és irányt mutatni. Éppen úgy, ahogy ezt a díj 450 éve született névadója, Szalézi Szent Ferenc is tette írásaival.

Prontvai Vera 1981-ben született Vácon. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát, majd elvégezte a Budapesti Kommunikációs Főiskola újságíró szakirányát. 2006-tól a Mária Rádió munkatársa. A műsorigazgató asszisztense volt, majd a terjesztési feladatokat irányította, öt éve pedig a rádió felelős szerkesztője – írja az MTI.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Jövőálló hivatások, személyre szabott figyelem: benéztünk az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára

Meghatározó szerepe volt az önkéntesség rendszerének felépítésében, a Mária Rádió stílusának és hallgatói körének kialakításában, valamint az önfinanszírozás megalapozásában – hangzott el.

A díjazott az elismerést megköszönve ösztöndíját felajánlotta a Mária Rádió elnökségének, hogy azzal a testület egy nehéz körülmények között élő, gyermekét egyedül nevelő édesanyát támogasson. A díjátadó ünnepség előtt szentmisét mutattak be a médiában dolgozókért Veres András vezetésével. (fotó: Magyar Kurír)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments