Színházi karácsony: csoda születik a színpadon

VÁCI NAPLÓ/kultúra (Fehérvári Fruzsina) ♥ A karácsony előtti napokban, az ünnepre való készülődés jegyében a Váci Dunakanyar Színház két szívet-lelket melengető előadással várja a csodát látni vágyó gyermekeket és a gyermeki örömmel ünnepelni tudó felnőtteket.

December 18-án vasárnap 11 órakor egy bibliai ihletésű zenés karácsonyi játékot láthatnak a Magyarock Dalszínház előadásában. A költők és írók karácsonyi műveit és népköltéseket feldolgozó darab egy Isten háta mögötti falu terén játszódik. A falu lakói népszokásokat felelevenítve, pásztorokként, regősökként eljátsszák a kis Jézuska születését.

Megjelenik József és Mária, a három királyok is. A nagyívű táncjeleneteket, látványos, tömegjeleneteket felvonultató előadás legnagyobb erénye, a Kormorán zenéje. Az előadás a zenekar Betlehemi királyok és A betlehemi csillag üzenete című művek felhasználásával készült.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét a gyermekek védelme volt a téma a városházán

December 21-én szerdán 19 órakor újra színpadra áll a Fónay – HUMÁNIA – Társulat a leányfalui Árvácska Színjátszó Kör növendékeivel kiegészülve, hogy közösen megidézzék a karácsony valódi szellemét. Nem csak gyermekeknek, felnőtteknek is ajánlják Jókai Mór: Melyiket a kilenc közül? című, örökérvényű mondanivalót hordozó darabját.

A szerző elbeszélésének színpadi változata a kilenc gyermekkel megáldott János csizmadia mesterről szól, aki semmiképpen sem tudott a mesterségéből meggazdagodni, mégis ünnepel a Gazdag úr házának pincelakásában, hiszen olyat tud adni a gyerekeinek karácsonyra, ami „szép is, jó is, ami el nem törik, el nem kopik, és amit el nem vehet tőlük senki!”

– Ha az ember életében szeretet lakozik, akkor minden más másodlagos lesz, akár a munka, akár a gondok, sőt talán még az étel is – emeli ki a darabban János csizmadiamestert alakító Ruzicska László színész, a Fónay – HUMÁNIA – Társulat művészeti vezetője. – A színházban a nézőnek szinte mindig karácsony van, hiszen kívül-belül ünneplőbe öltözve, csodát szeretne látni a színpadon, meglátva ezáltal saját emberségét.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

December 18-án és 21-én a Váci Dunakanyar Színházban várnak mindenkit kicsikkel-nagyokkal, élő zenével, és sok szeretettel, igazi meghitt pillanatokkal ajándékozva meg a közönséget. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments