Vácott is lecsapott a TEK a Magyar Nemzeti Arcvonalra

tek-akcio-vacott-700VÁCI NAPLÓ/MTI/bűnügyek ♥ Bőny, Budakalász, Budapest, Jászberény, Mosonmagyaróvár, Rád, Sajókeresztúr és Vác területén hajtott végre elfogásokat összehangolt művelet keretében a Terrorelhárítási Központ (TEK) a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) felkérésére – közölte kedd este honlapján a rendőrség.

Az akció hajnali hat és negyed tíz között zajlott. A rajtaütések helyszínéről a TEK összesen 12 embert állított elő. Az akciót követő házkutatásokon több helyszínen különféle sorozat- és maroklőfegyvereket, robbanóanyagot foglaltak le. A különböző jellegű szemlék, a szakértői vizsgálatok folyamatban vannak.

A KR NNI az előállítottak férfiak közül 11 embert közösség tagja elleni erőszak és lőfegyverrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatott ki, két fővel szemben előterjesztést tesz az ügyészségnek az előzetes letartóztatás indítványozására. A gyanúsítottak mindegyike összefüggésbe hozható a Magyar Nemzeti Arcvonal valamelyik ágával.

Az MNA alapítója és korábbi vezetője, Győrkös István lőtte le Bőnyben október 26-án  Pálvölgyi Péter rendőr őrnagyot, aki házkutatásra érkezett Győrkös házához. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

1 Comment
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments