Minimálbér-emelés: közvetett hatások a ContiTechnél

contitech-munka-700VÁCI NAPLÓ/a város ♥ A bérminimum és a minimálbér emelése közvetlenül nem érinti a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft-t, mivel nem foglalkoztatnak munkavállalót minimálbéren – mondta a Világgazdaságnak Nagy Mihály, a Vácott is üzemet működtető társaság ügyvezető igazgatója.

Közvetetten azonban érinti a céget, hiszen a bérminimum megemelése a magasabb jövedelmi kategóriákban is nagyobb emelési igényeket generál. A lépést ettől függetlenül túl nagynak tartják, ezt a cégek nehezen tudják kezelni, kigazdálkodni. Ráadásul ekkora lépéssel senki nem tervezett, nem volt bekalkulálva, a vállalkozókat meglepetésként érte – hangsúlyozta.

A vállalkozásokat terhelő adók mérséklésével a felszabaduló összeget nyilván át lehet csoportosítani béremelésbe, ennek a szociális hozzájárulási adó csökkentése jó alapja lehet. A társasági adó csökkentését Nagy Mihály azonban nem tartja jó eszköznek: azok a cégek, amelyek nem működnek tetemes nyereséggel, nem tudják a „megtakarításaikat” béremelésre átcsoportosítani, így a munkaerőpiacon további versenyhátrányba kerülnek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

Mint megírtuk, 2016-ban történetének legjelentősebb kapacitásbővítését hajtotta végre a Continental váci telephelye, köszönhetően két nagy autógyártó megrendeléséneknek. A beruházás keretében új gépeket és tároló-rendszereket telepítettek Vácra, valamint új technológiákat vezettek be a gyártásba.

A fejlesztésnek köszönhetően a ContiTech Fluid Automotive Hungária a váci gyárban 200 új munkahelyet teremtett és további létszámbővülés várható – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet Vácott tartottak szeptemberben. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments