Kiss Ramóna: mindig örömmel megyünk Vácra

kiss-ramonaVÁCI NAPLÓ/kultúra (Kiss-Vas Gabriella) ♥ Kiss Ramónával beszélgettünk a Madách Imre Művelődési Központban november 10-én színpadra kerülő Elvis, oltár, Miami című fergeteges vígjáték kapcsán.

– Először is magáról a darabról kérdeznélek. Mióta játszátok? Hol léptetek fel vele eddig? Hogy érzed magad a színdarabban? Mi az, ami miatt mindenképp ajánlanád a közönségnek?

– Fél évvel ezelőtt mutattuk be, a Stefánia Palotában a darabot egy már összeszokott csapattal, mint, Bánfalvy Ági, Vastag Tomi, Harmath Imre, Hujber Feri, aki ennek a darabnak a főszereplője. Már korábban is volt szerencsém velük együtt dolgozni nem is egy darabban. Ez egy nagyon jó kis vígjáték, nagyon szeretem, és az egész társulat nagyon szereti ezt játszani.

– Az elmúlt fél év tapasztalata az, hogy a nézők is élvezik, mosolyognak nagyokat nevetnek az előadás alatt. Ezt a darabot talán, – ha nem is egy az egyben -, de kicsit az Oszkár című vígjátékhoz tudnám hasonlítani, amit a televízióban is lehetett látni Silvester Staloneval. Itt is van pár bőrönd, ami a „főszereplője” ennek a darabnak. Onnan kezdődik a gubanc, hogy ezek a bőröndök elcserélődnek, amiből elindul a káosz, ami viccesebbnél viccesebb helyzeteket hoz létre. Igazából szerintem kortalan a darab, úgyhogy bárki, akinek van kedve nevetni, az jöjjön el és nézzen meg minket.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

– Milyen együtt játszani Vastag Tomival, mivel ő alapvetően nem színész, hanem énekes?

– Igen, ő első sorban énekes és ez élete első prózai szerepe. A Grease-ben is együtt játszunk, ami ugye egy musical, amiben ő a fiú csapat egyik tagja. Ott már volt szerencsém egy három hónapos próbaidőszakban is együtt dolgozni vele. Régóta ismerjük egymást, testvérével, Csabával is és nagyon jó a kapcsolatunk. Mindhárman veszprémi születésűek vagyunk, így ez is egyfajta kapocs köztünk. Nagyon szépen megállja a helyét és a nézők nagyon kedvelik őt a színpadon.

– Kicsit rólad is kérdeznék: ezen kívül milyen darabokban játszol még?

– Jelen pillanatban a Madách Színházban a Poligamy című musicalban, a Bánfalvy Társulattal a Magyar Színházban a Grease musicalban, a Belvárosi Színházban az Estére szabad a Kecó avagy a londoni szextett című vígjátékban, valamint az Abigélben játszom. A Karinthy Színházban a Szent Péter esernyőjében láthatnak az érdeklődők. A Bánfalvy Társulat darabjaival rendszeresen járjuk az országot is, hogy minél több embert tudjunk szórakoztatni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Föld napi váci rendezvények – Kerékpáros felvonulás és Naszály túra

– Mik a rövid, illetve hosszabb távú terveid?

– Mindig vannak terveim természetesen, azt gondolom, hogy az egy nagyon jó dolog, hogy az ember célokat tűz ki, illetve tervez előre. Ugyan akkor remélem, hogy 2017 még sok meglepetést fog tartogatni számomra. Általában azért ez úgy szokott kinézni, hogy év elején leülök, és átgondolom, hogy mit szeretnék megvalósítani abban az évben, vagy már előre dolgozom az előző évből.

– És hosszabb távú elképzelések, esetleg van-e szerep álmod, amit mindenképp szeretnél eljátszani?

– Szerepálmom nincs, mert mindig beleszerelmesedek az adott darabba. Nyilván, ha valamilyen darab nagyon érdekel, akkor annak a meghallgatására mindenképpen elmegyek és megpróbálom a játékommal úgy életre hívni  a karaktert, hogy azt kapja a rendező, amit szeretne látni. Mindegyik karaktert, amit elkezdek megfejteni és a bőrébe bújok, abba kicsit beleszerelmesedem.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

– Már nem először lépsz fel nálunk, itt Vácon, hiszen pont egy éve, tavaly novemberben az Estére szabad a Kecó, avagy a londoni szextett című darabban láthatott a közönség. Hogy érezted magad akkor Vácon?

– Nagyon szerettünk Vácon játszani, jó nagy a nézőtér, és sokan el is jöttek, ami mindig jó érzés. Jó látni, hogy helyben is szeretnek elmenni az emberek színházba, és szívesen fogadnak minket, így mindig nagy örömmel megyünk Vácra.

Jegyek kaphatók a Madách Imre Művelődési Központ jegypénztárában, elővételben 2.900 forintért, az előadás napján 3.200 forintért. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments