Az államnak adja a Kosdi út egy részét a város?

deakvari-fasor-kosdi-uti-csomopont-700VÁCI NAPLÓ/városháza ♥ Valószínűleg tévedésből került annak idején városi tulajdonba a Kosdi út egy szakasza, hiszen a településeket összekötő utak a törvény szerint mindenütt állami kézben vannak – derült ki abból az előterjesztésből, amelyről legutóbbi ülésén az önkormányzat gazdasági, városüzemeltetési és vagyongazdálkodási bizottsága vitázott.

Mivel ismét erősödtek a lehetőségek a régóta tervezett Kosdi úti körforgalom megépítésére, Espár Péter megbízott osztályvezető előterjesztésében azzal indokolta a javaslatot, hogy még a csomópont kialakítása előtt célszerű rendezni a tulajdonviszonyokat.

Kérdésekre válaszolva a szakember elmondta: csak maga az úttest kerül át az államhoz, a járdaszegélyektől számítva minden más területrész marad a városé. Úgy vélte, hogy ezzel a lépéssel nagyobb esély nyílik a körforgalom megépítésére.

Az előterjesztésben nem csak a Kosdi út Deákvári fasor és Váczy Pál utca közötti szakaszának további sorsáról van szó, hanem egy cseréről. is. A Telep utca eddig a vasút tulajdonában lévő, a Kosdi úttól a Fekete utcáig húzódó szakasza a városé lesz – ha a bizottság által egyhangúlag támogatott előterjesztést a jövő csütörtöki ülésén a képviselőtestület is jóváhagyja. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments