Váci színházi siker a lembergi fesztiválon

vaci-szinhaz-a-lembergi-fesztivalon-700Lembergben idén 27. alkalommal került sor az Arany Oroszlán Fesztiválra, melynek a Yaroslav Fedoryshyn által vezetett Voskresinnia Színház adott otthont szeptember 17. és október 2. között. A fesztivált először 1987-ben rendezték meg.

A fesztivál keretén belül a lembergi társulat mellett sok más ukrajnai és külföldi színháztársulat előadását láthatták, Magyarországot a Váci Dunakanyar Színház képviselte. Szeptember 29-én, Jean Genet: Cselédek című darabját mutatták be, melyet Bakos-Kiss Gábor rendezett, szeptember 30-án pedig a már több más nemzetközi fesztiválon is sikereket szerzett W. Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő című előadásukat láthatta a közönség, melyet a Nemzeti Színházzal koprodukcióban készítettek.

– Nagyon büszke vagyok arra, hogy két előadásunk is meghívást kapott erre a nagy múltú és híres nemzetközi színházi fesztiválra. Annak pedig még inkább örülök, hogy vendégszereplésünk sikeres volt. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk a nézőktől és a színházi szakemberektől is – mondta a színház igazgatója, Kis Domonkos Márk.

A produkcióval egyébként májusban négy díjat is nyert a színház a tizennyolcadik alkalommal megrendezett MELPOMENI TAVRIA Nemzetközi Színház Fesztiválon Herszonban: a legjobb női főszereplőnek (Pataki Szilvia), a legjobb férfi főszereplőnek (Kaszás Mihály) és a legjobb férfi mellékszereplőnek (Ivaskovics Viktor) járó díjat, s továbbá Alla Fedoryshyna érdemelte ki a legjobb látványért (díszlet- és jelmez) járó díjat.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

A Váci Dunakanyar Színház következő nemzetközi fesztiválfellépése Radomban, Lengyelországban lesz, a nemzetközi Gombrowicz Fesztiválon, ahol természetesen W. Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő című darabját mutatják be.

– Nagy megtiszteltetés, hogy a Nemzeti Színház után idén a váci színház képviseli majd Magyarországot ezen a fesztiválon. Bízom benne, hogy sikerül valamilyen díjjal hazatérnünk majd – fogalmazott Kis Domonkos Márk. ♦

Központi Gyógyszertár Vác

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments