Áttették a szent szobrát, régi helyére kerül a névsor

szent-hedvig-szobor-uj-helyen-700VÁCI NAPLÓ/a város ♥ Áthelyezték a Fehérek templomának oldalfalánál lévő Szent Hedvig szobrot: néhány méterrel a korábbi helyétől állították fel ismét. Erre azért is volt szükség, mert az I. világháborús emlékmű újraállításakor az az ígéret hangzott el, hogy régi helyére kerül fel az elhunytak névsorát tartalmazó márványtábla.

A múlt héten daruval emelték át a szobrot új helyére, a piac bejárata felőli részre. A csobogót azonban eltávolították, hiszen az már korábban sem működött, mert beázott tőle a templom fala.

A szobrot egyébként még 2006-ban, a főtér rekonstrukciója során állították. A beázás helyét is megszüntették az áthelyezéssel.

A templom falára pedig hamarosan felkerülhet majd az I. világháborúban elhunytak, hősi halottak névsora. Ezt Vác Város Levéltára állította össze – nemrég kérték a váciakat, segítsenek megismerni a nevek mögötti történeteket, személyeket -, s már átadták az önkormányzatnak. ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

Központi Gyógyszertár Vác

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments