Gyémántokká csiszolják Vácott a fiatalokat a stúdióban

gyemant-musicall-studio-novendekei-a-szinpadon-700E héten pénteken, szeptember 16-án tartja szokásos beiratkozását az elmúlt években több sikeres produkciót bemutató Gyémánt Musical Stúdió. Ha most nem érsz rá e napon 17 órakor, hogy elmenj a művelődési központba a 34-es terembe, ne feledd: később is bármikor jelentkezhetsz náluk.

A stúdió 2009-ben alakult, s a Madách Imre Művelődési Központ művészeti csoportja immár nyolcadik éve. Ez alatt az időszak alatt felnőtt egy generáció, s közülük sokan ma már diplomás felnőttekké váltak.

Központi Gyógyszertár Vác

A stúdióban a legfontosabb szempont évek óta a minőség, s ezért a csapatban mindenki nagyon sok áldozatot hoz, hiszen a növendékek az iskolai elfoglaltságuk mellett vállalják ezt a plusz művészeti tevékenységet, vagy munka után érkeznek a próbákra. A csapat célja a tehetséggondozás, a zenés színház iránt rajongó növendékek magas színvonalú képzése. A stúdió növendékei közül Debreceni Edina jazzének szakon folytatja tanulmányait a váci Pikéthy konziban, Grubits Blanka pedig a Fővárosi Operett Színházba nyert felvételt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

2014 szeptemberétől Ruzicska László is részt vesz a stúdió munkájában, ő színészmesterséget oktat. Neve nem csak a budapesti Madách Színházból lehet ismerős, hanem a váci színjátszáshoz is kapcsolható. Kreativitása, ötletei még színesebbé teszik a stúdió munkáját. 2016 januárjától Smál-Szilaj Gábor is aktívan tevékenykedik náluk, ő a váci Dunakanyar Színház tagja.

Az idén megalakult a Thália Művészeti Egyesület, a stúdió az az új szervezet ifjúsági csoportjává vált. Az egyesület felnőtt tagjai pedig munka és család mellett tudják folytatni az életük részévé vált művészeti tevékenységet.

A stúdióalapító oktatói Mézes Judit tánctanár, koreográfus és Brenner Judit, aki vezetőként az idei évben is várja azokat a növendékeket, akiknek lételeme a zenés színjátszás. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments