Pénteken megkapta formaruháját a két váci parasportoló is

Vác, 2016. augusztus 15. Keresztesi Erika paraatléta edz a váci Törekvés Sportegyesület atlétikai pályáján 2016. augusztus 15-én. A sportoló tagja a Rióba utazó magyar paralimpiai csapatnak. MTI Fotó: Koszticsák SzilárdÖsszesen 82 fős magyar delegáció utazik Brazíliába, a szeptember 7-én kezdődő Rio de Janeiró-i paralimpiára. A 40 tagú sportolói csapatot az edzők, az orvosi stáb és a csapatiroda munkatársai kísérik. A magyar csapatban van két váci sportoló is.

A delegáció tagjai pénteken vehették át forma- és sportruházatukat, valamint az utazó felszerelést. A csapat első tagjai szeptember elsején indulnak Rióba, majd szeptember 3-án és 6-án követik őket a többiek.

Központi Gyógyszertár Vác

A csapat zászlaját a szeptember 7-i nyitóünnepségen a hetedik paralimpiájára készülő, kétszeres paralimpiai bajnok Ráczkó Gitta úszó viszi.

– A Magyar Paralimpiai Bizottság szorosan együttműködik a riói szervezőkkel, egyelőre semmi olyanról nincsen tudomásunk, amely a magyar csapat versenyzését, illetve ellátását nehezítené – idézte Szabó László elnököt a Magyar Paralimpiai Bizottság szombati hírlevele. – Természetesen mi is ismerjük a nemzetközi sajtót bejárt híreket a jegyértékesítés, illetve a szervezés nehézségeiről, reméljük, ezek rendeződnek a hátralevő bő két hétben.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

„Követjük és tájékozódunk az orosz parasportolók kizárásával kapcsolatos sportdiplomáciai és döntőbírósági fejleményekről, hiszen ez érintheti a mi sportolóinkat is, számos orosz riválisunk van. Magyarország legderűsebb és legszebb sportolói csapata készen áll arra, hogy büszkén képviselje hazáját és honfitársait a riói paralimpián” – tette hozzá a sportvezető.

A magyar paralimpiai csapat eskütételére jövő vasárnap, a Nemzeti Színházban kerül sor. Magyarországnak jelenleg 40 kvótája van a játékokra, az indulók között van Kálmán Krisztina és Keresztesi Erika (képünkön), akik a Váci reménység SE sportolói. (Váci Napló – fotó: MTI) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

1 Comment
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments