Régészeti kiállítás: Letűnt korok a Duna mentén

Kiállítási darabokA váci Tragor Ignác Múzeum új, időszaki régészeti kiállítást nyit meg július 21-én, csütörtökön 17 órakor a Görög Templom Kiállítóteremben (Vác, Március 15. tér 19.). A kiállítás címe: Letűnt korok a Duna mentén. A tervezett tárlat fókuszában Vác és a váci Tragor Ignác Múzeum gyűjtőterületének korábban, illetve újonnan előkerült impozánsabb régészeti leleteinek bemutatása áll.

„Az utóbbi évek ásatásainak, illetve az egyre gyarapodó számú múzeumbarátok adományainak köszönhetően számos egyedülálló régészeti lelet került gyűjteményünkbe, melyek több történelmi periódusból – a kőkortól egészen a török korig – maradtak ránk.

Központi Gyógyszertár Vác

Mivel kiállítóhelyeink közül két régészeti tárlat csupán a város középkori történetére fókuszál, folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy a helyi lakosság, valamint az ide érkező turisták részéről igény lenne városunk, valamint földrajzi régiónk korábbi régészeti periódusainak behatóbb megismerésére is! Készülő időszaki kiállításunk ezen igények kielégítését tűzte ki célul, mely az őskortól egészen a török korig bezárólag kronologikus felépítésben kalauzolja majd látogatóinkat.” – írja honlapján a múzeum.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét a gyermekek védelme volt a téma a városházán

A kiállítás címével érzékeltetni kívánják, hogy nem csupán egy átlagos régészeti tárlatot szeretnének létrehozni, ahol vitrinek mögött megtekinthetőek a leletek, illetve a tablókon az adott történeti korszakról szóló információk olvashatók, hanem a bizonyos korszakra vonatkozó történeti források segítségével, valamint a prezentált műtárgyak révén egy-egy korszakra jellemző érdekes, figyelemfelkeltő történeteket kívánnak megjeleníteni.

Példaként érdemes említeni az Árpád-korban élt váci Jakab püspök személyét, akit hívői bepanaszoltak egyenesen a pápánál, mert túlzottan szerette a borát. Illetve a római korból említhető Tacitus élvezetes beszámolója a barbár germán népcsoportról, akik közé a Vác térségében ekkor élő kvád törzs is tartozott, vagy a török utazó, Evlia Cselebi kissé „elrugaszkodott” leírását a váci várat védő tízezer válogatott fegyveresről.

A kiállítás november 27-ig lesz megtekinthető! (Váci Napló) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments