Huh, miket mondott a püspök a könyv bemutatóján!

Beer Miklós könyvbemutatója-700Egy vicc elmesélésével kezdődött, a végén közös énekléssel fejeződött be a városi könyvtárban elmúlt héten csütörtökön annak az interjúkötetnek a bemutatója, amelyen ott volt a szerző, Réti József és Beer Miklós megyéspüspök, akiről a történet szól. (Hallgasd meg hangfelvételünket!)

A találkozó szűk egy órájában – a püspök ugyanis figyelemmel volt arra, hogy a Credo-házban egy paptársa előadása kezdődik – olyan sok meglepetés érte a hallgatóságot, hogy sokan csak kapkodták a fejüket.

Központi Gyógyszertár Vác

– Szerda az én napom, akár milyen nehéz napjaim vannak, szerdára a rossz emberek eltűnnek és akkor csak jó emberekkel találkozom – mondta mosolyogva Beer Miklós.

Bár a találkozóra csütörtökön került sor, a püspök szerint ez is lehetne egy szerdai nap.

Réti József igyekezett ráirányítani a beszélgetést a lényeges témákra, felkeltve az érdeklődést a könyv iránt. Mint aztán kiderült, ez csak amolyan szamárvezető lehet, hiszen Beer Miklós válaszai túl léptek a már leírt gondolatokon és sok aktuális mondanivalóval is kiegészültek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

– Az egyik legnagyobb baj, hogy a hétköznapokon is viselkedünk – mondta a püspök. – Színészkedünk. Nem merjük felvállalni a véleményünket, az értékrendünket. Emiatt nagyon sok emberi kapcsolat romlik meg, ettől van a sok baj a világban. Nem tudom, hogyan lehet ezt okosan kezelni, de ettől nagyon sokat szenvedek, szenvedünk. Próbálok a tisztesség határain belül őszinte lenni.

 

A cikk teljes terjedelmében a Váci Napló április 22-i pénteki számában olvasható el. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments