Vác színpadán: Gödöllő polgármestere, dr. Gémesi György

CyranoA váci Madách Imre Művelődési Központban április 1-én mutatják be Edmond Rostand darabját, a mindenki által jól ismert Cyrano-t.

A romantikus darabot a gödöllői Garabonciás Színtársulat mutatja be, amely nemcsak az ismert történet, hanem érdekes szereposztása miatt hívta fel magára országosan is a figyelmet.

Központi Gyógyszertár Vác

Az előadásban ugyanis Gödöllő város polgármesterének, dr. Gémesi Györgynek régi álma vált valóra: kedvenc hősét alakíthatja. A címszereplő szinte végig, három órán keresztül van jelen a színpadon. A főszereplő játékának egyik erénye a belső tűz, a színpadot elárasztó mérhetetlen energia, mely Cyrano tisztaságából, kikezdhetetlen becsületéből táplálkozik. A színész legnehezebb feladata a tiszta lélek erejének, és a rút külső ellentmondásának hiteles ábrázolása. Dr. Gémesi Györgynek ez tökéletesen sikerült. Hitelességére tanúbizonyság munkássága, hiszen 25 éve Gödöllő első embere.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Föld napi váci rendezvények – Kerékpáros felvonulás és Naszály túra

A világirodalomban csak a legnagyobbaknak sikerül olyan legendás figurát megalkotni, mint Cyrano, a kötekedő, nagyszájú, sziporkázóan szellemes párbajhős és költő, az érzelmes szívű, önfeláldozó, csúnyaságában is büszke lovag. Rostand hőse valóban élt a 17. században, Savinien Cyrano de Bergerac tehetséges író volt, a hagyományok ellen lázadó szabadgondolkodó, Molière kortársa és barátja, aki verseket, szatirikus leveleket, színdarabokat, regényeket írt, és félelmetes kardforgató hírében állt. Rostand felismerte, hogy az igazi Cyrano legfontosabb műalkotása maga az élete, és ebből alkotta meg „elevenbe vágó, szellemes” verseléssel örökérvényű szerelmi történetét.

Cyrano, a nagy orrú lovag, akinek viselkedése érzékeny szívet és nagy titkot rejt. Féktelen, vidám és bátor legény, hűséges jó barát is, de jelenlétében orrot, náthát és effélét említeni tilos. Mert nagy orrát finom szellemességgel maga gúnyolja ugyan, azonban mástól nem tűri el a célozgatást. Vajon miért ilyen érzékeny Cyrano? Miért bántja ezt a sziporkázóan szellemes, szó- és kardpárbajban egyaránt kiváló rettenthetetlen daliát, hogy nagy az orra? Mert szerelmes. De a szép Roxánnak nem elég a ragyogó szellem, szíve választottjában inkább a csinos külsőt értékelné.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megérkeztek az első kisgyermekek az új váci bölcsődébe

Rostand XIX. század végén született, 1897-ben bemutatott édes-bús drámája a műfaj egyik klasszikusa. Hősével könnyű azonosulni, hiszen a romantikus ember ideáltípusát testesíti meg és valljuk meg őszintén, melyikünkben nem élnek ezek az érzések?

A kérdés örök és időtlen: vajon melyik az erősebb: a szerelem vagy a barátság; s mi fontosabb, a szépség, avagy a szellem?

Rendezte: Mészáros Beáta – A Garabonciás Színtársulat vezetője
Díszlet: Hernádi Zsolt
Zene: Szitha Miklós ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments