Konyhakéssel fenyegetőzött a nagybörzsönyi rabló

késsel fenyegetőzött-700Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán S. Attila 32 éves nagybörzsönyi lakos ellen. A férfi késsel fenyegetőzve rabolt ki egy idős asszonyt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított március 23-án 20 óra körüli időben megjelent a sértett házánál. A 69 éves asszony beengedte S. Attilát az ingatlanba, azonban a férfi ekkor magához vett egy konyhakést és azzal fenyegetőzve követelte a sértett rádióját. Mivel a nő nem tett eleget a követelésnek, a 32 éves férfi a hajánál fogva a földre rántotta és tettleg bántalmazta, a kést a nyakához szorította és tovább követelőzött.

Központi Gyógyszertár Vác

S. Attila a házban kutatni kezdett, majd végül ruhaneműket és műszaki cikkeket vett magához és kiment az ingatlanból.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

Később ismét megjelent a ház udvarán, de ekkor az időközben a helyszínre érkező járőrök elfogták és előállították a Váci Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

Az illetékes bíróság 2016. március 25-én elrendelte a férfi előzetes letartóztatását. Ellene a további eljárást a Váci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le. (képünk illusztráció) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments