Most már alagutakon kelhetnek át a 2-es főúton a békák

békalagutSzáznyolcvan millió forintból építettek békamentő alagutakat a 2-es számú főútvonal Parassapusztához közeli szakaszán; a tizenöt terelőrendszer kétéltűek tízezreinek az életét menti meg, sőt a közlekedést is biztonságosabbá teszi, ugyanis a vonulásuk közben elgázolt állatok korábban csúszásveszélyes helyzeteket teremtettek – közölte Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár az MTI-vel.

Hozzátette: a szaktárca a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal közösen végzett beruházásában olyan korszerű rendszert telepíttetett a nagy kamionforgalmú főútra, amely egyrészt elbírja a járművek terhelését, másrészt biztosítja azt is, hogy az országút alatt futó alagutak fényt kapjanak és nedvesek maradjanak. A telelőhelyükre igyekvő, vagy onnan a tavasszal a vizes élőhelyekre visszainduló kétéltűek ugyanis csak így tudják használni ezeket.

Központi Gyógyszertár Vác

Az államtitkár kiemelte: a kétéltűek és hüllők vonulása idején az országúton közlekedőkre is veszélyes volt eddig ez az útszakasz, a vonulásuk közben elgázolt állatok ugyanis csúszásveszélyt okoztak. Becsey Zsolt az MTI kérdésére elmondta, hogy az új autópálya-szakaszok mentén már a tervezéskor számolnak az állatok vonulásával, megfelelő védő- és terelőrendszereket építenek ki.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

Ugyanakkor a már meglévő alsóbbrendű úthálózaton a helyettes államtitkár szerint mind a menetbiztonság, mind a természetvédelmi értékek védelmében a jövőben több hasonló beruházásra van szükség.

Kéri András, a Varangy Akciócsoport Egyesület vezetője hozzátette: önkéntesekkel éppen harminc éve végeznek varangymentő munkát Hont és Parassapuszta térségében. Kezdetben vödrökbe gyűjtve szállították az út egyik oldaláról a másikra az állatokat, később terelőrendszert építettek, ám a sötét és száraz átkelőket nem használták a kétéltűek. Több tucat önkéntes végzett itt varangymentést, akiknek a munkájára a vonulási időszakban továbbra is számítanak, de már más helyszínen, egyebek közt a Garancsi-tónál, Tinnye és Pilisvörösvár között. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

1 Comment
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments