Ebben az évben hárman kapták meg a Polgármester Díját

Polgármester Díjának kitüntetettjei-2015-700

A Polgármester Díjának idei kitüntetettjei (balról jobbra): Klimász János, Maka István, mellette Fördős Attila polgármester, Cservenák Péter, mellette Mokánszky Zoltán alpolgármester (fotó: Váci Napló)

Hétfőn délután adták át a városháza dísztermében a Polgármester Díját, melyet ebben az évben hárman vehettek át: Cservenák Péter, Klimász János és Maka István. Az ünnepség elején bemutatták azt a festményt, amelyet Tóth Zoltán festőművész a városnak adományozott. A műsorban a Váci Dunakanyar Színház művészei, Pankotay Péter (ének) és a Vác Város Művelődéséért díjjal frissen kitüntetett Smál-Szilaj Gábor (szavalat) léptek fel.

Vác Város Önkormányzatának Képviselő-testülete még 2013-ban alapította a Polgármester Díja kitüntetést, amelyet a mindenkori polgármester adományoz azon személynek, közösségnek, aki szakterületén tevékenységéhez kapcsolódóan a város gazdasági fejlődését előmozdította, hozzájárult a város szellemi, anyagi gyarapodásához, illetve munkája, élete példaként állítható a város közössége elé.
Idén Fördős Attila polgármester három embert talált érdemesnek a kitüntetésre.

Tóth Zoltán városnak adományozott festménye-700

A város nevében Fördős Attila polgármester köszönte meg Tóth Zoltán festőművésznek a nagylelkű adományát (fotó: Váci Napló)

December 21-én, hétfőn az egyik díjat Maka István, az M&R Controll-Vill Kft ügyvezetője kapta Vác város közvilágításának korszerűsítéséért és a lámpatestek jelentős részének szerelési munkáiért. Díjat vehetett át Klimász János kőfaragómester, a Klimász Kőfaragó Műhely tulajdonosa, aki munkájával hozzájárult városunk főterén az I. világháborús emlékmű elkészüléséhez. A harmadik személy, akit díjaztak, Cservenák Péter fotóművész volt, a Forte Fotóklub Vác vezetője, a Váci Városvédők és Városszépítők Egyesületének elnöke a MAFOSZ Fotóművészeti Nyári Egyetem kulturális programjainak szervezéséért.

Mindhárom idei díjazottnak szívből gratulálunk! (Váci Napló)

Beszorult, de a kutyától nem tudtak bemenni a rendőrök
Januártól 114 tévécsatorna lesz a váci családi csomagban

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*