Viszlát Juventus Rádió, megint itt a Sláger FM!

juventusÉrdekes hír a váciaknak, akik közül sokak kedvence, hogy megy a Juventus Rádió és jön a Sláger FM! Mert kiderült, hogy igaznak bizonyultak az mmonline.hu korábbi értesülései, valóban Sláger FM-re keresztelik át a Juventus Rádiót. A változás november 2-től lép életbe – jelentette be a rádiót működtető zrt. vezérigazgatója. Változik a zenei kínálat is.

Az mmonline.hu már idén júniusban arról írt, hogy a Juventus Rádió új tulajdonosai levédették a Sláger FM elnevezést, és várhatóan ezen a néven folytatódik majd a Juventus Rádió története. Az akkori cikke a lapnak helytállónak bizonyult, most már hivatalosan is bejelentették a névváltást.

Központi Gyógyszertár Vác

Hauk Zoltán, a Rádió Juventus Zrt. vezérigazgatójának közleménye szerint a Juventus Rádió 26 éves történetében számtalan megújuláson ment keresztül, azonban a hallgatói kutatások alapján a rádió neve, zenei struktúrája, szignál parkja és műsorai is teljes átalakítást igényelnek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

A 25-65 évesek közötti korosztályban elvégzett kutatás alapján a budapesti hallgatók olyan rádióra vágynak, amely kiemelten a 80-as évek zenéit sugározza, hangzás világa a modern kornak felel meg, neve a változatosságot szimbolizálja. Így született a Sláger Rádió elnevezésű médiaszolgáltatatás égisze alatt, a Sláger FM brand.

Novembertől az egész rádió megújul. A reggeli műsor Hello Sláger! néven folytatja tovább, a műsorvezetői Esperes Ákos, Hudák Anita és Hepi Endre. 10.00 órától a Sláger Délelőtt című műsor lesz hallható Somogyi Zoltánnal, 16.00 órától pedig a Sláger Délután Dénes Tamással, 18.00 órától pedig érkezik a Sláger Kívánságműsor.

A váltást egy, az év végéig tartó intenzív reklámkampány támogatja, óriásplakátokkal, sajtóhirdetésekkel és tévékampánnyal.

A Juventust az Ayudate Holdingtól a Radu Morar érdekeltségébe tartozó Tematic Media Group Kft. vásárolta meg az idei év első felében. A cég elsősorban a televíziós piacon ismert, olyan csatornák tartoznak hozzájuk, mint a Sláger Tv, a Fishing & Hunting, a Doq, vagy éppen a SportKlub. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments