A nagy duplumvásár: kiárusít a Váci Egyházmegyei Könyvtár

könyvvásárAkik szombaton este ott voltak a püspöki palotában az Olvasás éjszakája rendezvényén és ennek során ellátogattak az utca másik oldalán álló egyházmegyei könyvtárba, már értesülhettek róla: néhány nap múlva nagyszabású könyvkiárusítás lesz az intézményben. Az akció október 26-án hétfőn kezdődik és 30-án pénteken fejeződik be.

A ritka és különleges gyűjteménnyel rendelkező intézmény – amelynek birtokában például ősi kódex- és bibliatöredékek is vannak – folyamatosan bővíti anyagát, egyebek között például befogadja az elhunyt papok könyvtárát is. Ily módon nagyon sok könyvből kettő, vagy még ennél is több példánnyal rendelkeznek. A most kezdődő őszi kiárusításon elsősorban ezekből adnak majd el, a művek az elmúlt száz évben jelentek meg. Köztük nem egy keresett ritkaságnak számíthat.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét a gyermekek védelme volt a téma a városházán

Központi Gyógyszertár Vác

A nagy duplumvásár címen meghirdetett akcióban a könyveken kívül CD-ket, DVD-ket, bakelitlemezeket, kazettákat és képeslapokat is meg lehet majd venni. Mint lapunknak Szabó Gergely, az intézmény vezetője elmondta, az eladásra kínált értékeket az antikváriumi ár feléért, harmadáért szerezhetik meg a vásárlók, akik között bizonyára sok gyűjtő is lesz.

Az új könyveket 20-30 százalékos árengedménnyel kínálják, de további ezer könyvet száz forintos egységáron lehet majd megszerezni. Az érdeklődők nyitva tartási időben kereshetik fel a könyvtárat. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments