Izgalmas programok az Őszi Művészeti Heteken

OMH_LOGOIdén is tartalmas kikapcsolódásban lehet része annak, aki ellátogat a váci Madách Imre Művelődési Központba az Őszi Művészeti Hetek programjaira.

Az október 1-jén kezdődő, két hónapon át tartó programsorozat a különböző műfajok kavalkádját kínálja az érdeklődőknek. Szerepelnek a repertoárban színházi előadások, táncház, könnyű- és komoly zenei koncertek, irodalmi estek, kiállítások, gyerek előadások, valamint családi és egészségnap.

Központi Gyógyszertár Vác

Jeles évfordulókról, világnapokról is megemlékezik az intézmény: október 1-jén az Idősek Világnapja alkalmából KovácsKati ad koncertet, a Zene Világnapján pedig a háromszoros Fringe-közönségdíjas Fugato Orchestra előadását élvezheti a közönség Tompos Kátya vendégszereplésével. Október 18-án ünnepeljük a Magyar Festészet Napját, ennek tiszteletére Németh Géza festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás október 16-án.

A tavalyi évhez hasonlóan a műsorfolyamban helyet kap az Erdélyi Napok című két napos rendezvény is, melynek keretében a Misztrál együttes koncertjén Dsida Jenő, a 31 évesen elhunyt erdélyi költő művei hangzanak el versben és dalban.

Különleges eseménye lesz az Őszi Művészeti Heteknek a Virtuózok című, első magyar komolyzenei tehetségkutató műsor versenyzőinek gálaműsora. Az ifjú művészek az országos turné keretében a váci közönségnek is megmutatják tehetségüket.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

Igazi csemegével várják a szervezők a színházrajongókat: Gyurkovics Tibor Nagyvizit című tragikomédiáját Koncz Gábor rendezésében az Újszínház mutatja be, többek között olyan nagy nevek szereplésével, mint Gregor Bernadett, Mihályi Győző, Esztergályos Cecília, Szakács Tibor, Timkó Eszter, Koncz Gábor.

A színházkedvelő közönség megtekintheti az ősz folyamán a Római vakáció című örök klasszikus sikerdarabot az Orlai Produkciós Iroda jóvoltából, Balla Eszter, Fekete Ernő, Hernádi Judit, Cseh Judit és Szikszai Rémusz főszereplésével és Cole Porter dalaival.

De a humor sem maradhat ki a programkínálatból: a stand up egyik fenegyerekének, Kiss Ádámnak 80 perc alatt a Föld körül című önálló estjén edzheti a rekeszizmait a közönség.

Izgalmas programok várják a kicsiket október 3-án a „Játszunk együtt” családi délután folyamán, ahol a legnépszerűbb gyerekzenekar, az Alma együttes is zenél nekik. Bütykölhetnek a kézműves foglalkozásokon, valamint részt vehetnek interaktív zenés-mesés játékban is. Egy vidám tudományos kísérlet show keretében a Játékos Tudomány – Interaktív kiállítás Tudományos Színháza a rejtélyek világába kalauzolja a gyerekeket.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

Már szeptember 26-án indul a Folk Parti – Táncház Ónodi Béla, a Népművészet Ifjú Mestere vezetésével, amelyre minden hónapban egy alkalommal – így az Őszi Művészeti Hetek ideje alatt is, október 24-én és november 21-én – várják a táncos lábú közönséget.

Az elmúlt évek hagyományai alapján idén is sor kerül a Duna menti Kórustalálkozóra, melyen a váci kórusok mellett a Bartók Nőikar és a Vass Lajos Kórus is bemutatkozik a váci közönségnek. A Vácz Civitas Szimfonikus Zenekar egy kortárszenei koncertre várja közönségét a Bartók – Pikéthy Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola AMI hangversenytermébe, melyen Vajda János és Zombola Péter művei csendülnek fel.

Akciós minden felhő című könnyed irodalmi est keretében egy ifjú váci költő, Szikora Balázs mutatja be új verseskötetét, melynek címe Égkiárusítás. Az est folyamán Péter Péter, Vác Város Művészeti Díjával kitüntetett költő is közreműködik.

“Légy boldog!” – ez a szlogen jellemzi az idei Egészségnapot, melyre novemberben látogathatnak el az érdeklődők. Tréningek, személyes tanácsadások (pl. homeopátia, asztrológiai és grafológia gyors elemzés, természetgyógyász, stylist), és mozgásos bemutató órák: gerinctorna, jóga, ORIGINAL ZUMBA®, tánciskolák bemutatói, valamint Pál Feri atya várja az érdeklődőket a „Jóllét és a boldogság forrásai” című előadásával.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

Az őszi hónapokban folytatódnak a nagy sikerű Kávézó koncertek, melyeken a Man-Diner, a Panoráma, a Countaktus Country és a Pedrofon zenekarok szolgáltatják majd a talpalávalót.

A fiatalabb korosztály Slam Poetry versenyeken vehet részt, ahol kötetlen stílusban lehetőség adódik az egyéni megnyilvánulásra, legyen az szavalás, érvelés, nevettetés vagy szórakoztatás. Cél az, hogy a slammer elgondolkodtasson és sikert arasson!

Az Őszi Művészeti Hetek részletes programjait a Madách Imre Művelődési Központ honlapján, a www.mimk.vac.hu oldalon, a fesztiválok címszó alatt tekinthetik meg, valamint érdemes gyakran ellátogatni a www.facebook.com/Madách Imre Művelődési Központ oldalra is, ahol többek között az aktuális programokkal kapcsolatos érdekességek, nyeremény játékok várják az odalátogatókat. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments