Névadással emlékeznek Jeszenszky Endrére

Jeszenszky EndreA Váci Jeszenszky Balett névadója, korábbi művészeti vezetője, Jeszenszky Endre ebben az évben lenne 90 éves. Ezt az alkalmat kihasználva június 5-én, pénteken 17 órakor a Madách Imre Művelődési Központ 37-40-es termét róla nevezik el. Itt működik már több mint 20 éve a nevét viselő társulat.

Mint azt Csermely Györgytől, a Váci Jeszenszky Balett alapító igazgatójától megtudtuk ezzel a gesztussal a mester munkássága előtt tisztelegnek.

– A város kultúra iránti szeretetét fejezi ki ez a gesztus. Jeszenszky Endre kereken 10 évig tanított klasszikus balettet Vácon, 14 évig, pedig mint művészeti vezető tevékenykedett – mondta Csermely György.

Retzler Péter, a művelődési központ igazgatója lapunknak elmondta: sajnos nem tud részt venni a rendezvényen, mert a Városok-Falvak Szövetségének közgyűlésén vesz részt, de nagyon fontosnak tartja a névadást.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Húsvéti ligettakarítás iskolásokkal és civilekkel

– Jeszenszky Endre a műfajalapító tánciskoláját, a Váci Jeszenszky Baletton keresztül Vácra hagyta örökül, ezért úgy éreztük, hogy Fónay Márta és a Maklári József munkássága után a mester 53 éves tanári pályájáról is megemlékezzünk, hiszen a nevét viselő társulat immáron 21 éve működik központunkban – mondta.

Az ünnepélyes névadáson a város nevében Mokánszky Zoltán alpolgármester mond beszédet. Jeszenszky Endrére emlékezik tanítványa, Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház alapítóigazgatója, a Magyar Táncpedagógusok Országos Szövetségének elnöke. Végül pedig Frenák Pál, egykori tanítvány, világhírű koreográfus táncegyüttesének szólistája, Yosmell Calderón Mejías kubai táncművész bemutatóját láthatják.

Az eseményre mindenkit szeretettel várnak! (F. A.)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments