Eredményes volt az újabb fokozott vasúti jegyellenőrzés

kalauzÁprilisban két frekventált elővárosi vasútvonalon – a Budapest-Nyugati–Vác és a Budapest-Nyugati–Cegléd szakaszon – is fokozott fedélzeti menetjegy ellenőrzést tartott a MÁV-START. Az akció eredményeként a vasúttársaság április havi bevételei a Budapest–Cegléd vonalszakaszon 1,3 százalékkal emelkedtek a tavalyi év azonos időszakához képest. A kiemelt ellenőrzési napokon nagyobb számban szolgálatot teljesítő jegyvizsgálók tapasztalataiból értékes tanulságokat vont le a MÁV.

Igen magas volt a vonatok fedélzetén kiadott jegyek száma: a ceglédi vonalszakaszon öt nap alatt 324 utas élt ezzel a lehetőséggel. Utólagosan fizetendő büntetést 59 személlyel szemben kellett kiszabni, nyolc esetben pedig átruházott vagy jogosulatlan kedvezménnyel igénybe vett bérlet visszavonására került sor– derül ki az ellenőrzés során rögzített adatokból.

Összesen 251 főt kellett leszállítani, mert jegy nélkül akart utazni, illetve jegyet váltani a vonaton sem volt hajlandó. A bliccelők aránya a váci vonalon volt magasabb. Az ellenőrzés miatt az utazásról végül lemondók, a vonatról leszállók, illetve a peronról távozók száma pontosan nem határozható meg. Előfordult azonban olyan eset is, hogy az utazásból kizárt, leszállított fiatalemberek a vonat indulása után visszaugrottak a szerelvény egyik hátsó kocsijába.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Vác Városért Választási Egyesület képviselő-jelöltjei az önkormányzati választáson

A kiemelt ellenőrzés hatósági kíséretét e hónapban is a Készenléti Rendőrség biztosította, ennek köszönhetően a korábbi alkalmakhoz hasonlóan ezúttal sem történt atrocitás. A kísérők jelenlétére, intézkedésére időnként azonban szükség volt, amire az utazásból kizártak magas számából is következtetni lehet.

A tapasztalatok szerint továbbra is jellemző, hogy a vonatokra várakozók csak az ellenőrzést konstatálva igyekeznek menetjegyüket megvásárolni. Mivel így gyakran az utolsó pillanatban sietnek a személypénztárakhoz, hirtelen megnövelik a sorbaállás, várakozás időtartamát. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments