A helyi televíziózásnak van jövője – állítja Kegyes Zoltán

ES tévéA múlt héten került a testület elé, hogy ismételten Kegyes Zoltán vezeti a Váci Városimázs Kft-t. A megbízott vezető – aki korábban évekig vezette a városi televíziót és ellátta a hozzátartozó feladatköröket – az elmúlt években a háttérben dolgozott.

– Az elmúlt években a háttérből dolgoztál. Hová tűntél?
Retzler Péter helyettese voltam, amikor nem volt az irodában, én irányítottam a műsorkészítést. Ez gyakran előfordult, mert a Városimázs Kft foglalkozott a vigalommal és a karácsonyi vásár szervezésével is, így hát ezekkel is volt bőven munkája az ügyvezetőnek.  Tehát a televízió szerkesztőségének a munkáját irányítottam és természetesen részt vettem a műsorok készítésében is.


– 2010-ben mondtál le az ügyvezetői posztról. Miért?
– Mert úgy láttam, hogy az akkori aktuális politikai többség nem támogatja a munkámat, ezért nem láttam lehetőséget arra, hogy továbbra is a saját szakmai elképzeléseim szerint működjön a cég. A testület pedig a cég mindenkori tulajdonosi akaratát képviseli, tehát ő a megrendelő.

– A testület hamarosan kézhez kapja azt az anyagot, melyből kiderül, ismét te vezeted a céget. Hogyan tovább?
– Megbízással, határozatlan időre neveztek ki. Remélem ezt a testület is elfogadja. Pénzügyi szempontból nincs túl jó állapotban városimázs kft, ezzel a tulajdonosnak, a Váci Városfejlesztő Kft-nek valamit kezdenie kell. Az én feladatom jelenleg az, hogy a média, az ES tévé, a Váci Hírnök és a honlapok működése zavartalan legyen.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

– Tervezel a televízió műsorstruktúrájába valamilyen változást?
– A műsorstruktúrán nagyon nem tudunk változtatni, mert 2017-ig van szerződésünk az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal, így kötve vagyunk. Megpróbáljuk színesíteni a kulturális palettánkat, olyan tekintetben, hogy szeretnénk a tehetséges fiatalokat bemutatni. A jövő héten meg is keresem az intézményeket ezzel kapcsolatban.

– Nemrég készült egy Radnóti Miklós életét bemutató film, amihez neked is közöd van.
– Igen, egy pályázatot nyert a Katona Lajos Városi Könyvtár, ennek a része volt egy film, amely Radnóti Miklós Váchoz való kötődését mutatja be. Utolsó munkaszolgálatba vonuláskor ugyanis itt kellett jelentkeznie és itt táboroztatták, mielőtt elszállították Borba.  A könyvtárnak írtam már korábban egy forgatókönyvet, amelynek a dramaturgja is voltam egyben, ez volt a „Felhőcziék a bibliotékában” című nyolc perces fikciós kisfilm, így ennek előállításakor alakult ki szakmai kapcsolatom a könyvtárosokkal. Szóval még nyáron Ignéczi Lilla igazgatóhelyettes – akivel szintén együtt dolgoztunk a kisfilmben – megkeresett, hogy lenne egy pályázat, amelyhez egy filmes ajánlatot, szinopszist, illetve költségvetést kéne írni. Így kezdődött és született meg a film.

– Hol érhető el ez a film?
– A könyvtár pályázata részeként első körben a középiskolák, illetve gimnáziumok számára lesz eljuttatva a Radnóti Vác, mint oktatási segédanyag. Nagyon ajánlom rendhagyó irodalomórák megtartására, egyébként általános iskolák felsős osztályainak is. A film valamivel több lett, mint 40 perc, így pont le lehet egy tanítási óra alatt vetíteni. Mi, az alkotók bízunk benne, hogy a diákok jobban járnak ezzel a mozival, mintha csupán egy előadást kellene meghallgatniuk Radnótiról, a holokausztról, vagy egyáltalán a háború ostoba pusztításáról. Tudom, hogy mindig feszes a tanterv és kevés idő marad ilyesmire. De megtiszteltetés számunkra, ha megnézik és akár kiegészítve a látottakat elbeszélgetnek Radnótiról, a költészetről, a szerelemről és arról, hogy hogyan történhetett meg az a borzalom hetven évvel ezelőtt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

– Visszatérve a tévézéshez. Többször elhangzott, főleg az ellenzék szájából, hogy veszteséges a televízió. Szerinted ma lehet egy helyi tévét akár nyereségesen is működtetni?
– Nem, nem lehet! Azt tudomásul kell venni, hogy minden helyi televízió támogatással működik. Tájékoztatási kötelezettsége van az önkormányzatoknak és az egy magyar sajátosság, hogy rengeteg településen ezt helyi televízióval oldják meg. Gyakorlatilag abból a pénzből kell kijönni, amit megítél a testület, ez az elmúlt években nem sikerült a megnövekedett feladatok miatt. Amikor 2003-ban, ott hagyva az országos médiát, a Vác TV ügyvezetője lettem, akkor az is hasonlóan rossz gazdasági állapotban volt, de két hónap alatt rendbe tudtuk hozni. Itt egy kicsit nagyobb léptékű a pénzügyi probléma, de ezzel is lehet mit kezdeni. De természetesen a tulajdonosnak kell eldöntenie, hogy a rendelkezésre álló alternatívákból melyik mellet teszi le a voksát.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

– Neked van alternatívád a mostani helyzetre?
– Van elképzelésem, ezen még dolgozom. De visszatérve: profitot azért sem tud termelni egy helyi televízió, mert nem tud előfizetői díjat beszedni a nézőtől.  Ezek a helyi közszolgálati tévék ingyen kell, hogy biztosítsák a „köz” számára az információt. A pénzt, az adófizetők zsebéből, egy áttételen keresztül az önkormányzat biztosítja a helyi műsorkészítők számára. A másik fő bevételt a reklámok adhatják, azonban a reklámpiac, az internet miatt, nem csak, hogy átrendeződött, hanem egy ideje pang is. Még a pályázati rendszer van, ehhez viszont nem árt a politikai lobbi.

Szerinted van igény ma egy helyi televízióra?
– Szerintem igen. Korábban volt egy felmérésünk, azt kérdeztük meg az utca emberétől, hogy milyen médiumokat ismer Vácon. Kettőt mindannyian kiemeltek: a Váci Naplót és az ES tévét. A lakosság legalább1/3-a rendszeresen nézi, vagy olvassa a helyi médiát, tehát ha nem a város működteti a helyi tévét, akkor más fogja. Mint ahogy mondtam, ez egy magyar sajátosság. (Furucz Anita)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments