Nem kapnak pénzt a szakrendelők a kasszakisöprés során?

korhazvacAz egészségügyi intézményeknek szánt év végi maradvány összegek elosztása során ismét hátrányos helyzetbe kerültek a kórháztól független szakrendelők. Ez csak Budapesten és Pest megyében 39 szakrendelőt, és a fenntartó önkormányzatot érintene hátrányosan, köztük a vácit is – állítja a Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöksége.

A magyar egészségügyi finanszírozás egy jellegzetes eszköze az úgynevezett „kasszamaradvány kisöprése”. E művelet az egészségügyi intézmények finanszírozásra elkülönített, különféle okok miatt megmaradt, illetve az egészségbiztosítási alapok többlet bevételéből származó összeg év végi szétosztását jelenti az állami finanszírozásban részesülő egészségügyi intézmények között.

Az elmúlt évek során erre mindig sor került, és a már kialakult gyakorlat szerint az elosztás alapja az egyes intézmények összesített tárgyévi finanszírozásban meglévő részesedése volt, vagyis a kapott rendkívüli juttatás nagysága arányos volt az adott fekvő vagy járóbeteg intézmény magyar egészségügyben betöltött szerepével.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb polgármester-jelölt száll ringbe Vácon: a VVVE jelöltje dr. Csereklye Krisztina

Facebook - kövess minketAz elmúlt évben azonban mindez megváltozott és egyéb szempontok kerültek előtérbe, főképpen a szállítói állomány nagysága. Természetesen fontos, hogy a legnehezebb anyagi körülmények közé került egészségügyi intézmények segítséget kapjanak, de ez ne a felelősen működő, sokszor a helyi önkormányzat anyagi támogatását is élvező járóbeteg szakrendelők rovására történjen!

Az önálló járóbeteg szakrendelők az intézményfinanszírozási kassza mindösszesen csak 5,6 százalékát jelentik, miközben a kórházfüggetlen és önkormányzati tulajdonban maradt szakrendelők látnak el minden negyedik járóbeteget az országban!

Mindezek mellett ezen intézményeket jellemzően a tulajdonos önkormányzat anyagilag is támogatja, így a független járóbeteg szakrendelők kimaradása év végi forrás kiegészítésből (adósságrendezés, „kasszasöprés”) őket is érzékenyen érinti. Amennyiben ez tendenciaszerűen, diszkriminatívan így folytatódik, akkor a jelenleg még jól működő, bár napi finanszírozási és humán erőforrás gondokkal küzdő járóbeteg szakellátók is konszolidációra szorulnak (az önkormányzatok, amit tudnak megtesznek, de ezt teljesen nem lehet rájuk hárítani forráshiány miatt), vagy a működésüket részben/egészben megszüntetik, ami óriási betegellátási gondokat fog okozni, és ez semmiképp nem lehet a cél.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét a gyermekek védelme volt a téma a városházán

A teljesség igénye nélkül ez például Pest megyében Dunakeszi, Gödöllő, Vecsés, Érd, Szentendre, Vác szakrendelőjét és önkormányzatát érintené hátrányosan – áll a Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnökségének közleményében. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments