Tizennyolc órát várt, hogy kezébe vehesse az új telefonját

Szabó Patrik_netOktóber 30-án éjfélkor kezdte meg az egyik nagy mobilszolgáltató cég az új iPhone 6 és 6 plusz árusítását. Világszerte ezrek álltak sorban a készülékekért, nálunk is volt kisebb tolongás, de nem akkora.

Az egyik bevásárlóközpont sorának első helyét egy vácinak sikerült elcsípnie. A huszonkét éves Szabó Patriknak (képünkön) nem ez volt az első alkalom, gyakorlott várakozó, hiszen már a harmadik készülékért küzdött meg az elemekkel.

– Mi vitt arra, hogy 18 órát várj az új iPhonra?
– Rá is értem, és két évente szinte tradícióként járok.

– Az elmúlt évek tapasztalata alapján sikerült az első helyre kerülnöd?
– Az első hely nem volt fontos. De így alakult. Örültem neki. Főleg a Beats fejhallgatónak, amit a Telekom ajándékba adott.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Jövőálló hivatások, személyre szabott figyelem: benéztünk az Apor Vilmos Katolikus Főiskolára

– Hogyan lehet felkészülni egy ilyen hosszú várakozásra?
– Felkészülni nehéz ennyi órára. De elvoltunk. Jó volt a hangulat. Enni, inni valót vittem. Ez volt a harmadik alkalom, hogy mentem. Az iPhone 4 megnyitón voltam és az iPhone 5-nél is.

– Miért volt neked ennyire fontos, hogy elsők között szerezd meg az új készüléket és mik az eddigi tapasztalataid?
– A telefon fantasztikus. Nem csalódtam és nem bántam meg, hogy megvettem. Az ios rendszer nekem jobban tetszik, mint az android. Stabilabbnak is tartom. Próbáltam csúcskategóriás an-droidos telefonokat. De az iPhone illik igazán hozzám. Röviden ennyit tudok mondani. (Furucz Anita)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments