Gyűjtés a világháborús emlékmű mielőbbi visszaállítására

Moys Csaba a főtéren az emlékmű rajzát mutatja-250Többek biztatására beletörődtem, hogy az emlékmű nem pontosan az eredeti helyére fog kerülni. Az a lényeg, hogy a főtéren lesz! – írja felhívásában Moys Csaba, aki évek óta küzd azért, hogy a szoboregyüttes méltó helyet kapjon a városban. Most adakozásra is felszólítja a váciakat.

„A Március 15. tér tervezője az emlékmű eredeti helyéhez közel vendéglátó egységet javasolt, a hősi emlékműveknél előírás, hogy bizonyos távolságra ilyen funkció nem működhet. Ezért nem kerülhet pontosan az eredeti helyére, pedig meggyőződésem, hogy a nagy tömegű betonalap a földben megtalálható. A lényeg – miután minden adminisztratív akadály elhárult – most már az emlékmű felállítása a főtérre, s ez kizárólag pénzkérdés” – írja.

A lokálpatriótaként ismert Moys Csaba nemrég nyilvánosságra hozott felhívásában megjegyzi:  a Honvédelmi Minisztérium az I. világháború emlékeinek felújítására, a temetők rendbehozatalára, az idegenből hazahozott hősi halottak azonosítására minimális kerettel rendelkezik, így Vác sem kapott tőlük anyagi támogatást.
„Ezért a lakosság segítségét kérem, miként az 1920-as, ’30-as években is a lakosság gyűjtéséből állt össze jelentős pénzbeli támogatás az emlékműre” – fogalmazza meg.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

A II. világháborús emlékmű alapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy a célját kiterjeszti az I. világháborús emlékmű felújítására, ezért nem szükséges bonyolult, időigényes alapítványt létrehozni, a jelenleg is létező II. világháborús emlékmű kuratóriuma kezelheti az I. világháborús emlékműre szánt összeget.

Az alapítvány számlaszáma a Budapest Banknál: 10100888-00166341-00000010. Erre a számlára csak átutalással lehet pénzt küldeni. „Akinek nincsen módja átutalni és készpénzzel akar segíteni, az keressen engem, hogy átvételi elismervény ellenében a támogatásra szánt összeget befizethesse.
Elérhetőségem: Moys Csaba, 2600 Vác, Kandó K. u. 41. Telefon: 27/318-492, 20/585-5679, 30/560-7831.

Lehetőség van gyűjtődobozokba is az adományozott összeget behelyezni, két helyen van erre mód:  a Pikmajer villamossági szaküzletben (Március 15. tér 25.) és Kucsák Könyvkötészetnél (Dózsa György út 75.). (Váci Napló – fotó: dunakanyarregio.hu)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

3 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments