Ünnepelnek: húsz éves a Váci Evangélikus Egyházi Óvoda

Evangélikus óvoda VácNagyszabású programsorozattal készültek a Váci Evangélikus Egyházi Óvoda húsz éves évfordulójára. Többek között pénteken családi napot, vasárnap pedig hálaadó istentiszteletet tartottak – írja az evangelikus.hu.

Október 17-én a Váci Piarista Gimnázium dísztermében „Gyülekezetben az óvoda – 20 évesek lettünk!” címmel családi délutánt tartottak, amelyen többek között az óvodások zenés, verses és táncos bemutatója volt, de a régi óvodások is ellátogattak az intézménybe, hogy együtt nosztalgiázzanak a kezdetekről. A nap Döbrentey Ildió és Levente Péter műsorával, valamint esti áhítattal zárult.

Október 19-én pedig a váci evangélikus templomban hálaadó istentiszteletet tartottak, dr. Fabiny Tamás püspök szolgálatával. A liturgiában Detre János lelkész és Kocsár-Kozma Anett beosztott lelkész segédkeztek.

Az istentisztelet után került sor a Váci Evangélikus Egyházközség fenntartásában működő intézmény újonnan épült Erzsébet utcai épületrészének felszentelésére és díszközgyűlésre. (evangelikus.hu, fotó: Kovács István)

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét a gyermekek védelme volt a téma a városházán
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments