Szombati ovi-foci családi nap és bajnoki meccs a stadionban

ovifoci-250Ovi-Foci Családi Napot tart szeptember 20-án, szombaton 10 és 13 óra között a Vác VLSE. A szervezők sok ajándékkal és izgalmas programokkal várják a váci városi stadionban a környékbeli ovisokat és szülőket.

Lesz ugrálóvár, arcfestés, lovaglás, színezés, gyurmázás, tűzoltó autó, kispályás meccsek, kapuralövő verseny és akadályversenyek is. A rendezvény teljesen ingyenes.

A váci felnőtt csapat pedig a családi nap után, 15:30-as kezdettel lép pályára a Kozármisleny ellen az NB III Közép-csoportjának 6. fordulójában.

A bajnokságot vezető váciakra rangadó vár, hiszen az ellenfél a 3. helyen áll és – hozzánk hasonlóan – évekig az NB II-ben szerepelt.

– Nehéz mérkőzés és igazi rangadó vár ránk, amelyen szeretnénk ismét pontokat gyűjteni – mondta Csank János vezetőedző. – Az előző fordulóban a Szentlőrinc elleni fölényes siker (5–1) során végig jól játszottunk és uraltuk a mérkőzést. A kulcsemberek közül az előző fordulóban triplázó Zsolnai Richárd sajnos ismét belázasodott, de Rusvay Gergely sérülése után talán ismét pályára léphet. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments