Szereted a birkákat? Tanulj juhásznak az egyetemen!

juhász mobiltelefonálHazai felnőtt juhászképző tanfolyamok indításáról írt alá megállapodást a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség három egyetem mezőgazdasági karával a debreceni Farmer Expón.

A debreceni, a kaposvári és a szegedi egyetemeken összesen száz juhász kezdi meg a napi gazdálkodáshoz segítséget nyújtó három hónapos képzést szeptemberben – jelezte Hajduk Péter, az oktatást kezdeményező szövetség ügyvezetője hozzátéve, hogy további juhászok jelentkezését is várják a további tanfolyamokra.

A nyolcvan órás, egységes tematikájú képzés keretében a résztevők korszerű ismereteket szerezhetnek az állattartás, a legelőgazdálkodás, a takarmányozás, a tartástechnológia, vagy éppen a támogatások kérdéseiről – sorolta Hajduk Péter az MTI-nek nyilatkozva.

Míg korábban a termelőszövetkezetekben, illetve az állami gazdaságokban felkészült szakemberek – agronómusok, ágazatvezetők, könyvelők – irányításával működött a juhászat, ma a juhtenyésztők 96 százaléka családi gazdálkodó – mondta a szövetség ügyvezetője. Megjegyezte: ilyenformán a juhász már nem csak a botjára támaszkodva őrzi a nyájat, hanem gondoskodnia kell a vállalkozás műkötetéséről, amihez korszerű tudásra van szükség. ♦

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Akár a minimális forrásból működő Pest vármegyei szervezetek is valóra válthatják projektjeiket a Tesco 15. alkalommal kiírt pályázatával

szavazásra felszólító2

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments