VÁCI KÖZ-TÉR: A mélygarázs hányattatott sorsa

zolika2007_2Egy olvasónk értesített minket, hogy megkezdődött "valami" a mélygarázsnál. Valóban, néhány napja kinyitották a lezárt kaput és némi mozgolódást lehetett látni a bejáratnál. A történések összecsengenek azzal a minapi városvezetői bejelentéssel, hogy a bank, amely hosszú hónapok alatt sem tudott megállapodni az önkrományzattal és így egy meglehetősen fura helyzetbe lavírozta magát, saját költségén elkezdi a befejező munkálatokat, s állítólag majd saját cégük fogja működtetni a létesítményt.

A váciak persze meglehetősen szkeptikusak, mert annyi ígéret hangzott el az elmúlt években, hogy csak azt hiszik el, amit látnak. Majd akkor bólintanak, ha az első autó legördülhet a mélygarázsba.

Hogy addig mi lesz, egyelőre nem tudni. Mintahogy azt is csak találgatjuk, hogy mi lesz azután. Ha rajtam múlna, nem állítanám vissza a fizetős parkolást a városban, mert már annak is csodájára járt a fél ország, hogy Vácott ezt hónapokkal ezelőtt megszüntették. Nagy divat idehaza, hogy mindenért pénzt szednek, még azért is, amiért nem lenne szabad – ilyen a parkolás. Az utcák, terek ugyanis az adófizetők pénzéből épülnek, szépülnek, még egy bőrt lehúzni róluk úgy, hogy azért semmilyen szolgáltatást nem adnak, enyhén szólva pofátlan dolog.

A bank meg oldja meg a mélygarázs működtetését, ahogy akarja. Szerintem előbb-utóbb valami kompromisszumot kell kötnie a városvezetéssel, ha nem akar totálisan ráfizetni a létesítmény megnyitására. Mert alig hiszem, hogy ha csak nem kényszerül rá valaki, önszántából lemegy a mélyben lévő parkolóba és még fizet is érte. Hozzátéve: a vasútállomás átépítésének jövő évi befejezése után ott is ingyen lehet majd parkolni az autókkal.

A városvezetői információk szerint a bank az őszre ígéri a befejezést. Addig a térfelszínt lezárják az építési munkák miatt. Ezt a pár hónapot már guggolva is kibírjuk, mi, váciak, akik évek óta várjuk, hogy végre a végére jussunk ennek az ügynek. (Furucz Zoltán)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

3 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments