Megint szembe ment egymással két vonat

MÁV logóPeiper Károly, a Mávinform sajtóügyeletesének tájékoztatása szerint a Szobról Budapest-Nyugati pályaudvarra tartó vonat eddig tisztázatlan körülmények között áthaladt a biztosítóberendezés vörös jelzésén és az egyik váltót felvágva szembement a Vác felé éppen induló személyvonattal.

A vonatokat vészfékezéssel sikerült megállítani egymástól mintegy 40 méter távolságban.

Személyi sérülés a vonatokon nem történt, az eset körülményeit a MÁV, a rendőrség és a Közlekedés-biztonsági Szervezet (KBSZ) is vizsgálja.

Az érintett vonatok csak a helyszíni vizsgálatok lefolytatása után közlekedhetnek tovább. A Budapest-Vác-Szob vonalon az esti órákban 10-15 perc körüli késések várhatók.

Tavaly év végén hasonló eset történt ugyanezen a vasútvonalon, december 2-án Vác és Verőce állomások között az Avala nemzetközi gyorsvonat és a Szobra közlekedő személyvonat alig 300 méterre állt meg egymástól.

Kelenföld és Háros között 2013 szeptemberében volt ilyen incidens, akkor a Pécsről érkező Tubes Intercity és a Szombathelyre induló gyorsvonat a nyílt pályán egymással szemben haladt, egymástól száz méterre állították meg őket. (MTI)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments