Jubileumi Szent Korona Ünnep Beer Miklós püspökkel

Ipolybalog címer– Ipolybalog lakói immáron tíz éve, hogy szeretetük jeléül kinyitották a település kapuit, a templom ajtaját a lakások bejáratát az ide érkező vendégek részére. A rokonok, jó barátok látogatásának oka a település legnagyobb ünnepe, mely a 710 évvel ezelőtti Szent Korona a templomban való őrzéséhez kapcsolódik – kezdi a beszélgetést Cseri Lajos polgármester.

A templom felújításakor felfedezték azt a helyet, ahol a szent koronát rejtették el a középkorban. Ezért van a különleges tisztelet a korona iránt, és a templomtorony tetején is a királyi ékszer jelképe látható.

– Az évszázadokra visszanyúló történelmi hagyomány arra kötelez minket, a ma itt élő lokálpatriótákat, hogy hosszú évtizedekre előre látó eseménynek, egy igazi Palóc Ünnep alapjait rakjuk le. Az elmúlt 10 év munkájának  sikeres fogadtatása, a bizonyítéka,hogy jó úton járunk. Nem kevesebbet álmodunk, minthogy olyan szakrális hellyé fejlesszük – az égiek áldásával – a Korona-Dombot, ami majdan a palócok búcsújáró helyét jelenti. Az ehhez szükséges terület tulajdonosi és jogi viszonyait rendeztük – mondja a polgármester.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

– Most  „csak” az elmúlt egy évtizedre tekintsünk vissza, kérem a polgármestert, ki már a területrendezési térképeket mutatja.

– Igen, 2004-ben  Ipolyba-log lakóinak 100 százalékos egyetértésével, a magyar és a szlovák kormány összefogásával, valamint Veresegyház város hathatós támogatásával indult a Szent Korona Ünnep. Balogh Gábor akkori polgármester, György Ferenc plébános, és Pásztor Béla a falu szülötte kezdeményezése új időszámítás kezdetét jelentette. Veresegyház város a Szent Korona hiteles másolatát ajándékozta a falunk számára, ünnepélyes keretek között. A 800 fős települést annyira lázba hozta a korona iránti tisztelt, hogy nem volt olyan család, aki nem vette ki részét a közösségi teendőkből.

A testvér és a baráti településeink: Veresegyház, Pákozd, Borsosberény, Hont, Ipolyvece, Drégelypalánk, Dejtár, Patak, Nógrádsipek, Balassagyarmat, Ipolynagyfalu, Ipolyhidvég, Ipolykeszi, Nagycsalomja, Kóvár, és az Ipoly-parti települések lakói igazi nagycsaládként működtek együtt. Most a jubileumi eseményre is nagy szeretettel és színes programmal hívjuk és várjuk barátainkat. Augusztus 3-án 10 órakor a falu főterén indul az ünnepi program a korona és a vendégek fogadásával és a polgármesterek köszöntőjével. A körmenet a Kápolna-Domra érkezését követi az ünnepi szentmise, melyet Beer Miklós váci megyéspüspök celebrál. A kitüntetések átadását követően Csáky Pál Európa parlamenti képviselő mondja el gondolatait.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb polgármester-jelölt száll ringbe Vácon: a VVVE jelöltje dr. Csereklye Krisztina

Természetesen finom ebéddel kényeztetjük vendégeinket a falu lakosságával közösen. A délutáni családi programok sokasága várja az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt. A 10. jubileumi Szent Korona Ünnep kiemelkedő eseménye: az István a király rockopera a Társulat tagjainak és a Honvéd együttes táncosainak előadásában, mely Zsuráfszky Zoltán koreográfus-rendező munkája. Külön öröm számunkra, hogy az egyik főszerepet Vadkerti Imre felvidéki származású művész alakítja. Részletes program: www.ipolybalog.hu.

– Kinek ajánlja a rendezvényt? Kiket üdvözölne szívesen augusztus 3-án Ipolybalogon?

– Szertettel várunk minden a magyarság történelmi múltját tisztelő, és a kultúrát kedvelő honfitársunkat, az Ipoly mindkét partjáról a régió lakosságával együtt. Természetesen a nyitott szívvel várjuk szlovák barátainkat az elmúlt időkhöz hasonlóan, mert tudjuk, hogy földi-zarándok utunk csak akkor válhat teljessé, ha tevékenységeinket szeretetközösségben végezzük. (Bankó László)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments