Comenius program a váci piarban, Wales után

Vaci Piarosok WalesbenÉrdemes pályázni, mert sok munkával jár ugyan, de mindenképpen előnyös egy iskola számára is. A Váci Piarista Gimnázium az elnyert Comenius pályázattal sokat vállalt. Az Európai Uniót népszerűsítő programban nemzetközi együttműködésben vesz részt. Németország, Spanyolország, Szlovákia és Wales egy-egy iskolájával közösen dolgozunk.

Plakátokat, szórólapokat és karikatúrákat készítettünk az első ciklusban, ami június 30-án ér véget. A januári madridi út után, most Walesbe utazott öt diák és két kísérő tanár. A látogatás munkával kezdődött, ahol bemutattuk és megbeszéltük az elkészített munkákat. Ezekből az egyes iskolákban kiállítás is lesz, ahol az EU nyújtotta lehetőségeket népszerűsítjük. A három terület: a szabad kereskedelem, a béke és az utazási, tanulási lehetőségek, röviden, a mobilitás.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy érdemes szélesebb körben ismertetni a lehetőségeket, hogy minél többen éljenek a kínálkozó lehetőségekkel. Ennek keretében dolgozunk úgy, hogy a fiatalabb generációnak igyekszünk, minél több alkalmat megragadva, minél hatékonyabban átadni megszerzett ismereteinket. A szöveges bemutatás mellett, a diákok által készített munkákat tesszük ismertté szélesebb körben. A Power Point bemutatók alkalmával kérdezhetnek, és saját ötleteikkel is hozzájárulnak a projekt sikeréhez. Gyakran előfordul, hogy olyan új dolgokat hallanak, amelyekkel a hagyományos iskolai keretek között folyó oktatás során csak esetlegesen találkoznak. Munkánk segítségével megismerhetik az EU működését és a lehetőségeket, amelyek rendelkezésre állnak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Húsvéti ligettakarítás iskolásokkal és civilekkel

Húsz diák vesz részt ebben a Comenius programban közvetlenül, és rajtuk keresztül sokakat meg lehet szólítani. Csoportokban dolgoznak, ahol a megbeszéléseken alakul ki, hogy mik lesznek azok a kézzel fogható anyagok, amelyeket elkészítünk. Hónapokon keresztül lehetett figyelni a folyamatosan megjelenő tervezeteket egy közösségi oldalon és öröm volt látni Walesben a sok remek megvalósított ötletet.

Munkánk következő szakaszában video klippeket, rádió reklámokat és színpadi megjelenítést készítünk majd. Ez már egy nehezebb szakasz lesz, ahol még intenzívebb együttműködés kell majd az egyes országok iskolái között. De bízunk a lelkesedésben, a kreativitásban és az egyébként megszerzett technikai ismeretek alkalmazhatóságában.

Természetesen, vendéglátóink a Rydal Penrhos School gazdag programról is gondoskodott. Manchesterből jutottunk el Colwyn Bay városába, amely Wales északi részén, a tenger partján található. A megérkezés utáni másnap munkával telt, de szombaton kirándultunk. Megnéztük azt a múzeumot Llanberisben, ahol egy pala bánya van. A fontos építőanyag sok ember számára adott munkát még nemrégiben is. Ellátogattunk Portmerionba, ahol a hely építője azt akarta bebizonyítani, hogy hogyan lehet úgy megalkotni valamit, hogy közben nem tesszük tönkre a környezetünket. Ötven év alatt építette fel a helyet a tenger partján. Élmény volt sétálni a homokos parton, látni a kerteket, házakat, a gondozott parkot. Éppen akkor egy esküvő is volt. Visszafelé elmentünk a gyönyörű várak mellett, így egy pillantást vethettünk Carnarfon várára, ahol a legenda szerint I. Edward király bemutatta a walesi népnek fiú gyermekét, miután leigázta őket. „Itt született és nem beszél angolul.” Ő volt az első walesi herceg. Felidézhettük Arany János versét is. „Edward király, angol király…” Gyönyörű volt Llandudno kikötője is a hosszú mólóval, ahol a fénykép készült a Váchoz kötődő magyarokról.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Áprilisban indul a Központi Statisztikai Hivatal lakosságot érintő adatfelvétele

Jól éreztük magunkat, a sok munka jutalma volt a rengeteg élmény. A közvetlen kapcsolatok révén pedig újabb barátságok szövődhettek. Várjuk a következő találkozást, amely a szlovákiai Nyitrán lesz, szeptemberben. A Comenius program folytatódik iskolánkban. Palkó Balázs tanár, Megyeri Janka, Fábián Fanny, Salamon Eszter, Maurer Fruzsina, Lázár Fruzsina és a cikk szerzője voltak Walesben. (Sík Péter nyelvtanár Piarista Gimnázium Vác) ♦
 

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments