VácMyLife: mikrofon előtt vallatták a színi direktort

VácMyLife-520Kis Domonkos Márk színművész, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója ült ezúttal a VácMyLife kamerája elé.

Az érdekes interjúban Für Nikoletta beszélgetett a a színi direktorral.  „Az interjúra való felkészülés során örömmel láttam, hogy városunk szülötte több neves színházi darabban és két filmben is szerepet kapott. Ezek történetéről a műsorban bővebben is mesél nekünk” -írják a kulisszatitkokról oldalukon.

„Őszintén szólva, mivel ‘riporterként’ első ízben működtem közre, hihetetlenül izgultam, de Doma kedves vicceléssel hamar oldotta a feszültséget, így a beszélgetés nagyon olajozottan folyt. Örültem neki, hogy beszélgető partnerem nem szűkszavú, csendes típus, bár ez az ő szakmájában nemigen fordul elő” – derül ki a háttérinfomációkból.

„Domával öröm volt beszélgetni. Szavaiból annyira átérezhető a színház, a színészet iránti rajongás, a lelkesedés és az öröm, hogy azon szerencsések közé tartozik, aki azzal foglakozhat a mindennapi életében amit szeret és amiben tehetsége megmutatkozik” – írják oldalukon az alkotók.

 

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Elismerés a Vác Városi Levéltárnak és a Madách Imre Művelődési Központnak

Kiss Domonkos Márk a film alkotóinak legnagyobb örömére sokat és érthető módon nagyon büszkén mesélt a színház életének alakulásáról.  „Kívánom, hogy a Váci Dunakanyar Színház maradjon továbbra is ilyen népszerű, Domának pedig még nagyon sok jó szerepek kívánok!” – írja Nikolett, akinek munkáját Dornai Zsigmond operatőrként tette teljessé.

A színház ugyanolyan, mint a sport: összehozza az embereket – állítja Kis Domonkos Márk, aki már arról is beszél, hogy az idén ismét nagy terveik vannak a nyári szezonra. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments