Bővít a ContiTech Vácott, új dolgozókat is felvesz

Contitech VácFolytatódik a Continental váci telephelyén tavaly elindított műanyag kompetencia központ kialakítása.

A beruházás során olyan technológiákat telepít a cég az üzembe, melyek egy része a nemzetközi piacon is újdonságnak számít. A ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft másik, makói telephelyén szintén folyamatban van egy kompetencia központ kialakítása, mely a Continental hűtő-fűtő cső szegmensének további 7 gyárát segíti majd világszerte.

Folyamatos fejlődés és növekedés. A ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft 2013-ban mindkét telephelyén bővítette dolgozóinak létszámát, mely az új beruházások mellett az egyre bővülő megrendeléseknek is köszönhető. A cég tavaly 6,5 százalékkal több hűtő-fűtő terméket értékesített az előre tervezettnél, üzemanyagtömlő eladását pedig majdnem megduplázta az előző évhez képest.

A Continental kiemelt célja az idei évben a növekedési ütem megtartása, és a megkezdett beruházások folytatása, ezáltal pedig újabb munkahelyek teremtése. Tavaly közel 50 fővel növelte dolgozói létszámát a cég a váci és makói telephelyen, és az idén további 40 új munkavállalóval bővülhet a két egység.

ContiTech 3D_printer-520Munkában a korszerű 3D printer a ContiTechnél

 

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Tavaszi szél vizet áraszt…”

Egyedülálló műanyag kompetencia központ épül Vácon. 2014 végére a beruházásoknak köszönhetően a műanyaggyártás széles palettája megtalálható lesz a váci üzemben. Az új, nemzetközi technológiák alkalmazásával és a műanyag kompetencia központ kialakításával egy új részleg jelenik meg a váci telephelyen.

A fejlesztések tavaly év végén kezdődtek, ekkor elindulhatott a műanyag hűtő-fűtő csövek, üzemanyagcsövek, és a kipufogórendszerekben használt csövek gyártása a korábbi gumi alapú tömlők mellett, amely eredményeként bővült az üzem mérnökeinek száma is.

A fejlesztéseknek köszönhetően újabb piacok nyílhatnak meg a Continental előtt. Japán a műanyag hűtő-fűtő termékek iránt például kiemelten érdeklődik, így prototípus gyártást kezdtek már meg az egyik vezető japán autógyártóval, és tárgyalások folynak más nagynevű gyártókkal is. A piacvezető technológia alkalmazásával számos további megállapodást köthet a Continental olyan vezető autógyártókkal, amelyek korábban nem cserélték volna le beszállítóikat.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

Az első negyedévben elindul a saját műanyag gyorscsatlakozók gyártása is Vácott, ezeket a termékeket korábban külsős cégektől vásárolta a gyár. Szintén még idén megkezdődik az SCR műanyag csövek előállítása, melynek alkalmazásával a gépjárművek káros-anyag kibocsátást csökkenthetik az autógyártók – áll a cég közleményében.

Új piacok, új munkahelyek. A műanyag kompetencia központ fejlesztése mellett a flexibilis csövek területén is folytatódnak a beruházások Vácott. A motortér hűtő-fűtő csöveinek esetében a rezonanciák tompításához korábban használt gumialkatrész kiváltható lesz az új, hajlékony csövekkel. A termék iránt szintén megnövekedett érdeklődés mutatkozik a japán gyártók részéről.

Növekedés várható a gumi hűtő-fűtő csövek értékesítésében is 2014-ben. Az üzemanyagtömlő gyártással összefüggésben is folynak fejlesztések Vácott, a tavaly áprilisban átadott 3300 m2-es szerelőcsarnok év végére teljes kapacitással üzemel majd. A beruházással összefüggésben 25 fővel bővült a gyár dolgozóinak száma, míg az idén várhatóan további 10-15 új dolgozó állhat munkába.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Országos 2. helyezett lett a földvárys diák

A folyamatos beruházásoknak köszönhetően a márka hűtő-fűtő termékeinek szegmense Európában továbbra is piacvezető. (Váci Napló)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments