Használja ki a betegség után járó adókedvezményt

kerekes székÉvről évre nő azoknak a száma, akik igénybe veszik a fogyatékosságuk vagy krónikus betegségük miatt járó adókedvezményt.

A Nemzeti Adó- és Vámhivataltól kapott adatok szerint, míg 2008-ban még alig több mint 67 ezren, 2012-ben már majdnem 88 ezren éltek a fogyatékosság és tartós betegség után igénybe vehető szja-kedvezménnyel. Ez öt évvel ezelőtt még évi 2,7 milliárd forintot tett ki, tavalyelőtt azonban elérte a 4,7 milliárdot.

Taxi-kockaAz összeg növekedésének nem csak az igénylők számának emelkedése az oka. Az összevont adóalapból leírható kedvezmény mértéke a minimálbér 5 százaléka, ami ugyancsak nőtt: 2008-ban még csak 3450, 2012-ben már 4650 forint volt havonta, az idén már 5075 forint – írja a vg.hu.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Váci táncosok újabb sikerei

Vélhetően ennél is jóval többen és több adót takaríthatnának meg, ha minden érintett igénybe venné az adókedvezményt. Magyarországon összesen mintegy kétmillióan élnek fogyatékossággal vagy krónikus betegséggel: az értelmi, látás-, hallás- és mozgássérültek mellett a kormányrendelet az utóbbiak közé sorol számos daganatos, emésztőszervi és anyagcsere-betegséget, súlyos pszichés zavart, de többféle szív-érrendszeri és cukorbetegség is feljogosít a kedvezményre.

Aminek persze alapfeltétele, hogy az illető rendelkezzen adóköteles jövedelemmel. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments